Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - VARGA IMRE: Gyakorlófüzet
Varga Imre Délben csak egyetlen nap volt az égen, de ezen a tiszta, felhőtlen éjszakán menynyi, mennyi csillag! Hány világ napja ragyog felettünk?! * * * Minden esemény, minden azzá változtatható. Az ébredés, evés, légzés is ünneplés. A mindennapi dolgok, ha beléjük olvadsz, benső tapasztalással járnak, tudással, igazi önérzettel. * * * Érzések, gondolatok, érzetek, érzékelések belülről. Milyen otthonos, lakályos így a világ. * * * Ha másokról, környezetéről beszél, magát mondja azok révén is. A véleménye azt árulja el, milyen ő. Az örökké elégedetlenkedőből hiányzik valami. Ember, aki csupán van, de nem él. * * * Aranyvesszőben laktam, egyszer álmomban ez volt a házam, mondja nyolcéves lányom. * * * Lármás madárház az agyunk, átcikkan rajta olykor egy-egy díszesebb példány, majd beröppen megpihenni a többi közé. * * * Rengeteg finom energiát elpocsékolunk rossz szokásaink, magunk igazolásával. A félelem, hogy elveszünk, feloldódunk, az feszít. Ebből a felajzottságból pattanhat elő a szikra, az éberség, amely bizalomban, odaadásban, feloldódásban teljesedik ki. A kettősségek — egymást megtapasztalva — egyesülnek. Ezt éli meg egészen a meditáló; szavakon, formán, énen túli élmény. Semmit sem kell tennie, gondolnia, éreznie, hogy legyen. Mert nincs aki, és nincs amit, amiről. Csak az egyetlen. Magunk kifejeződése. A mindenség üzenetei. * * * Szaporodván a szavak, fogy a (beszédes) csend. De a beszéd és a hallgatás egymásból él. Mihelyt befejezed a mondatod, csend követi. Ekkor fölcsendül, hogy mindig másról is (többről!) van szó, mint amiről beszélünk, illetve azt, amiről szólunk, nem ismerjük teljes mélységében, igazi valójában. Helyet kap általunk, de nem mi teremtjük. * * *
