Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - CSÁK GYULA: Pap fia pap
Pap fia pap amikor maga odaérkezett. — Még inkább az asztal fölé hajolt, és láthatatlan köröket rajzolt az ujja bögyével. — Most figyeljen igazán! Valóban megijedtek magától, mert félő volt, hogy később elárulja őket, és arra a következtetésre jutottak, hogy ezt a veszélyt csak akkor kerülhetik el, ha bevonják magát is. Kérték, hogy segítsen a zsákolásban, vagy fenyegetőztek? Ezúttal Bertalan sokáig szájánál tartotta a poharat, és mohón nyelte a vizet. Ide- oda ugrált a szeme, majd valami belső nyugalom szállta meg, mert higgadt hangon mondta: — Nem fenyegettek, uram. Szépen kértek. A munka elvégzése után is jók voltak hozzám. Köszönték a segítséget, meg is öleltek, és cigarettával kínáltak. Mindannyian boldogok voltunk. — S ekkor látta szemükben a csillagok visszfényét, mi?! — Miért tetszik ezt így gondolni?... Kilendült foteléből az őrnagy, és az iménti munkasétájába kezdett. Ruganyosán, jókedvűen mozgott, és a hangjában gyerekes dicsekvés érződött. — Mindketten nyomozók vagyunk, fiam. Te az isteneket keresed, én az ördögöket. És mindketten nyomra leltünk, ráadásul azonos időben és azonos helyen. Úgy látszik: ahol az istenek vannak, ott vannak az ördögök is, — Jövése-menése során éppen az ajtó mellé került és kiszólt: — Hozzon egy doboz cigarettát! Gyufát is! — Azonnal kézbe kapta, amit kért, mert feltehetően sajátját nyújtotta be a közrendőr, s a kapott holmikkal az őrnagy az asztalhoz ballagott. Cigarettával kínálta az őrizetest, tüzet is adott neki, majd a vállára csapott. — Hej, Csokaji Bertalan! Csokaji Bertalan! Jó fiú vagy te, Berci! Lám csak: nem pusztán a tolvajoknak segítettél, hanem énnekem is! — Visszaült a fotelba, amelyet közelebb rángatott az asztalhoz, miközben cigarettát ügyeskedett a szipkájába és rágyújtott ő is. — Ámbár nekem nem szívesen segítettél, hékás! — Elnevette magát, a kifújt füst után bámult, s amikor újra megszólalt, mély és komor volt a hangja: — Tavaly volt a vasútnál egy sztrájk. Minden rakodó alávetette magát, csak te nem. Nagyon kellett a pénz, vagy beijedtél a főnökségtől? Nem fontos felelned, mert lehet, hogy ezúttal valóban magad sem tudod az igazat. Anyád szerint sem tudtál számot adni akkori viselkedésedről. — Anyámat is felkereste, uram? — Jártam nála. A szülőhely az életben mindenki számára a legfontosabb, tehát el kellett oda mennem, ha mindent meg akartam tudni rólad. Anyádnak hosszú ideig folyt a könnye. — Az anyáknak mindig van könnyük, uram... — Aki azonban azokat a könnyeket fakasztja, felszárítani is köteles őket!... Szóval anyád modta, hogy nagyon bántott, amikor munkatársaid éreztették veled megvetésüket. Gúnyolt a többi rakodó, és kitolt veled, ahol tudott. Saját bőrödön tapasztalhattad meg, mit jelent az, amit úgy neveznek, hogy munkásszolidaritás. Kegyetlen, de igazságos az ilyesmi. Mindamellett ezekben az igazságos rakodókban nem laknak istenek, ahogyan te hitted. Bűnbe keveredtek, és belekevertek téged is. Te pedig boldog voltál, hogy ismét egyenlő lehetsz velük, ha másban nem is, hát a bűnben. Én magam elhiszem neked, hogy sejtelmed sem volt: mibe rántottak bele.
