Irodalmi Szemle, 1994
1994/3 - LÁSZLÓFFY CSABA: A soron következő
Lászlóit}' Csaba formák, domborzatok körvonalainak sejtelmes, izgató játéka — ez az átváltozásában a metaforában feleselő mozgás, mely szemmel láthatóan szabadulni szeretne az őt szabályba merevítő vonalaktól: miként egy nyomdában kiszedett szöveg betűtükre a memóriában! Erény és bűn egyformán megejtő lehet ebben a nőben, gondoltad, mivel hiányzik belőle a sivár moralizmus. Jóllehet tehetségének, hangjának köszönhetően az érzékiséget felkeltő külső szépség nem az egyetlen erénye. Mint aki mosolyával képes elnémítani a konvencionális erkölcs aggályait, a bűn ismeretlennek tűnt számára. Ha énekelni kezdett, mintha a táj tónusai is elmélyültek volna. A nagy, széles ablaknál álltái, nem zavart a terem sivársága (egy-két festmény, amatőr munka függött a falon); amint kinéztél, illetve magadba néztél, gyermekkorod lesántult hintalovának meg egy törött ágacskának a miniatűr árnyképe lebegett előtted. S ez a szárny nélküli esendőség nyilvánvalóbb tisztaságot, erényt jelképezett, mint őrangyalok acélosan csattogó szárnya, amely némelykor éppoly félelmet kelthet, akár egy vastaps. G., amint a fasorban sétál, vagy ahogy leül a pad repedezett deszkáira: előkelőnek néz ki. Holott nem is elegáns. Mi teszi mégis gyönyörűvé? Alakja, arca, szeme? A kissé lebarnult arcbőr, az élénk kék tekintet, a lányos, időnként kíváncsi mosoly? Vagy a feltűnni nem akaró — nem kék-lila karikásra — festett szem; a szemöldök, mely kissé ferde ívben szökik fel. A mell, a csípő, a comb — az erotikum kifejezői nem célpontok, nélkülözik a hiúságot. ("Mint kristályok a kövek között." Persze, ő is ismeri a kacérságot s a hisztériázást. Előbb visítozva futásnak ered a fűben a pockok, hörcsögök „inváziója” elől, majd lecsillapulva egy ápolónő türelmével óvná — értük is — az inkább csak hallomásból ismert Természetet. Bocsánatkérő mosollyal ült asztalhoz, miközben a pincér kólát meg bort tölt a poharakba. Csak M. hiányzik — „keressétek a vécében, hátha belefulladt!”, így a legrosszmájúbb hang közületek — mutyiban előbb bevágta a két féldecijét; mint később kiderül, senkinek nem vált kárára, hogy lelocsolta, vagyis sikerült elaltatnia egy időre rögeszméit; ezalatt G.-ben is fölengedett kissé a dermedtség. Egy tejszagú, csípás szemű, cérnahangon panaszkodó kismacskáról beszél. Mikor megpillantotta, a kádban már zubogott a víz. Magára kapta ciklámenszínű fürdőköpenyét, és új kedvencét cirógatva, ölben vitte be a fürdőszobába. Az öntudatlanságban szunnyadó forma észrevétlenül vívta ki a maga függetlenségigényét. ("Férfiú, birtokjogra itt ne számíts, hagyj föl minden reménnyel!") Egy ilyen nőre senki sem lehet féltékeny — jut eszedbe feleséged megjegyzése —; járjon bár bolondos ruhákban, fiatalok közé tolakodva csüngjön az örök ifjúságon, süssenek bár feléje az oltárok árnyékából is a glóriafaló férfiszemek. Bohémság, kacagás, megkésett bakfishóbortok! — cinizmus nélkül kerít hatalmába mindent, mint a zene. Még ha a polgári rend, a duruzsoló háziasság értetlenül hódolna is előtte ("Akár egy összevissza járó óra! Sosem kell felhúzni, mindegy, hogy kinél van a kulcsa!), egy ilyen teremtés — nem egyéb erényeinek, egyedül a hangjának köszönhetően — megállta volna a helyét akár a Bécsi Úrilányok Szent Cecília Kórusában is. Közben a másik (M.) rekedt hangja a dohányfüstfelleg mögül, hogy cigi no meg folyékony bemelegítés nélkül ő hiába is ül le akármelyik direktor úr elé, mert képtelen interjú közben koncentrálni — ő, a kérdező!... Máris hangosabban ver a szíved, s azon töröd a fejed (füled), hogyan is hangoznék az ördögűzés egy biedermeier kori
