Irodalmi Szemle, 1994

1994/1 - BOHUMIL HRABAL: A Szépséges Poldi

Bohumil Hrabal

Ezért aztán Kladnóra menet

műlábat is vittem magammal, s a vonatban

egy bácsi fölé akasztottam.

Minek ez, fiam? — kérdezte tőlem a bácsi. Megyek, bácsikám, társadalmi munkára, Prágában átszállás előtt még veszek hozzá egy műkezet is, biztos, ami biztos.

S műlábat is vittem magammal, s a vonatban oda akasztottam a bácsi fölé.

Oregúr, ha valami megrúgja, akkor az csak ez a műláb lehet.

S ha leesne az akasztóról, nem üti agyon, mindössze húsz kilót nyom, csupa vas, csupa nikkel!

És műlábat is vittem magammal, s a vonatban himbálózott a kampóján ide-oda, s az öregúr így szólt:

A keservit,

képzelem, hogy föltömé a lábam! s iszonyodva a fejéhez kapott, én meg — idegeit megnyugtatandó — elmondtam neki, hogy csak ebben a hónapban hat fiatal főiskolás

pusztult el a különböző munkahelyeken.

Ma az emberrel minden megtörténhet, foglalta össze a bácsi az elmondottakat, s egyre csak a papírként átlátszó fülénél himbálózó műlábra sandítgatott.

Tőzsér Árpád fordítása