Irodalmi Szemle, 1994
1994/3 - IRODALMI PÁLYÁZAT 1993 - RÁCZ OLIVÉR: Umberto, a király
Irodalmi pályázat 1993 De egyszer Laci bácsi a Deák Ferenc utcára nyíló ablak felé intett (a sarokház pincéjében berendezett, takaros, szép műhelynek a Rákóczi körútra is nyílt, igaz, jóvak kisebb ablaka: ezen át nem sok néznivaló akadt), és a szemközti házra mutatott. — Látod azt a házat, ott a túlsó oldalon, Umbikám? A szemközti sarokházat? Umberto látta. Természetesen csak a ház egyik szélső, fénylő üvegajtajának az alsó részét, de azért látta. Ismerte a házat meg a fénylő üvegajtót: Annuska, Laci bácsi lánya, egyszer átküldtea fényes üvegajtón túl berendezett orvosságszagú helyiségbe aszpirinért. — Azt, amékben a patika van? — Azt. Az volt hajdan az Alexander gyógyszerészék háza. És az üvegajtó mögött volt Alexanderék gyógyszertára. — Most is gyógyszertár van ott, Laci bácsi! Patika. — Az — mondta Laci bácsi szárazon. — Csak nem az Alexandereké. Alexander Béla. Nagyszerű ember volt. Ő is tagja volt a szabadkőműves-páholynak, csakúgy, mint én — mondta Laci bácsi, a múltba mélázva. Umberto csak a „kőműves” szó értelmét fogta fel. Elcsodálkozott. — Kőmíves? Az imént azt teccett mondani, patikus volt... Laci bácsi Umbira bámult, aztán ocsúdva bólintott. — Kőműves is volt. Olyankor egy szép, halványkék rózsákkal díszített, szarvasbőrből készült, kis fehér kötényt viselt. Abban vakolgatott... — Laci bácsi elmosolyodott, mert szabadkőműveséknél az ünnepi vacsorákat nevezték „vakolásnak”. — De leginkább gyógyszereket kevergetett. Tudod, azokban az években még kevés gyógyszert árultak készen, dobozokba csomagolva, kis üvegcsékben. Ő maga készítette a gyógyszereket. Úgy, ahogyan az orvosok felírták. Pilulákat, apró labdacsokat, kanalas orvosságokat. Nagyon jó gyógyszerész volt. Akármikor orvos receptje nélkül is el tudta készíteni a megfelelő gyógyszert. Megszemlélte a nyelvedet, belenézett a torkodba, megtapogatta a hasadat, gyomrodat — itt fáj? És már mondta is: Egy óra múlva lehet jönni az orvosságért... Szegény népeknek ingyen is elkészítette a gyógyszert. Jó ember volt. Negyvennégyben hurcolták el... Ezt megint nem Umbertónak szánta, de Umberto mohón leste Laci bácsi ajkáról a szót. — Elhurcolták? Kik? Hova? — Laci bácsi felsőhajtott. — A nyilasok, Umbikám. A nácik. A gázba... Megölték, na... Umbi eltátotta a száját. A gázt nem nagyon értette (ugyan ki értette?, utólag senki, még azok sem, akik csinálták), de azzal, mit jelent, hogy valakit megölnek, tisztában volt. A kis pincelakás fölött, ahol a mamával laktak apa hősi halála után, egyszer egy vasutas megölte a feleségét. Az asszony rosszul számította ki az ura szolgálatának a lejártát, vagy talán a szolgálatot cserélték fel, ezért jött a vasutas jóval a vártnál korábban haza. Mindenesetre az asszony nem volt egyedül az ágyban, amikor a vasutas benyitott a hálószobába. A pasas kiugrott az ablakon, de az asszonyt kirángatta az ágyból, ki a
