Irodalmi Szemle, 1994

1994/3 - LATOR LÁSZLÓ — VARGA LAJOS MÁRTON: „Adj nevet neki” (Beszélgetés Rába György Kézrátétel c. művéről)

LATOR LÁSZLÓ — VARGA LAJOS MÁRTON

„Adj nevet neki”

(Beszélgetés a 70. életévét közelítő Rába György Kézrátétel című művéről)

Varga Lajos Márton: Rába Györgynek a Szépirodalmi Kiadónál megjelent Kézrátétel című műve — a műfordításokat és monográfiákat is számolva — tizenötödik könyve. Nem akármilyen gyűjtemény ez. Hét ciklusban hetvenkilenc mű szólal meg benne, hogy a megismerés és megértés ama drámájának dilemmáiról beszéljen, amelyet a költő az Egész megnevezésének igényével egy életként végigélt, sorssá és életművé formált. Figyelj a cikluscímekre(dőlt betűvel szedett, tehát kiemelt vers címe mindegyik) s bennük a kötetfejlesztés logikájára: A visszahozhatatlan, Ki szó!?, A toll varázslata, A bűvészinas nem okul, Válaszút, A kisebbik fiú, Ütőkártyák. Hadd tegyem hozzá, mert ennyiből nem lehet elég világos, hogy a szerteágazó kérdéseket végiggondoló, önmagukban zárt sorozatok minduntalan visszakötnek az őket megelőzőre, s így pontonként más látószöget nyitó, körkörös szerkezetet teremtenek. Végül aztán ott a Kapcsos című, a nyitó versre utaló magányos nyolcvanadik mű. Mint aki az elmélyülő csönben, érintésközeiben a múlandósággal, immár mindent átfogva visszanéz, látni és láttatni, mire jutott e „képtelen passió ", e „kényszerzubbony-sors" stációi során: „Minden kései vers / kihúzott tüske / énemmé forrott t töredék természet / nyirok vér kiszakított / eleven hús / egy darab tenyészet / minden kései vers ”.

Lator László: Azt mondtad az imént, hogy Rába György kötete egészében és részeiben, ciklusaiban és egyes darabjaiban drámai hangoltságú. Azt hiszem, ez a minősítés nem csak azért találó, mert Rába egy önmagában is drámai életszakaszhoz érkezett el, amelynek a lenyomata az egész kötetben, minden versben ott van. Ez az öregség, a véggel s a halállal való állandó szembenézés ideje. De nem csak erről van szó. Rába költői technikája, az a fajta verscsinálási mód, amely hosszú pályája során gyakorlatában kialakult, természettől drámai. Ez hozzátartozik költői alaptermészetéhez. Ha új könyve verseit végigolvassa az ember, első pillantásra hajlamos elhinni Rába Györgynek, amit a kötet önvallomásszerű fülszövegében mond, hogy ő állandóan a maga belső világára figyel (ez az ars poetica-szerű vallomás egyébként számos versében felbukkan). „Csak a belső történetek maradnak ”, mondja egyik versében, vagy „befelé hallgatózunk ', írja egy másikban. Igaz, az öregekre mondja, de mégis ars poetica ez. S csakugyan, Rába mindig önmagába figyel, s ez mindig drámai feszültséggel jár. És így van ez még akkor is, ha leíró vagy tárgyias verset olvasunk tőle. De azért Rába egy kicsit mégis félrevezet bennünket. Azt mondja, hogy mivel ő mások számára megközelíthetetlen, minden részletében bejárhatatlan, bel