Irodalmi Szemle, 1994
1994/2 - KÖBÖLKÚTI JÓZSEF: Az „alföld” motívumai Andrej Chudoba műveiben
KÖBÖLKÚT! JÓZSEF Az „alföld” motívumai Andrej Chudoba műveiben (Részlet egy hosszabb tanulmányból) Nem is olyan régen még a szlovák ember formálódó életérzéseinek leggyakoribb hordozói a hegyek voltak, a rengeteg, az erdős tájak, amelyek önmaguktól temérdek balladai titokzatosságot sugároztak. Az utóbbi időben azonban a földrajzi és topográfiai szimbólumok határai délebbre húzódtak, s ezáltal a szlovák irodalom, különösképpen a próza számára eddig talán kevésbé ismert, „sajátságos” világ rajzolódott ki. A próza a maga eszközeivel, mindenekelőtt szerteágazó tematikájával nemcsak az újonnan felfedezett régiók sokszínű ábrázolására törekedett, hanem e- lősegítette az egyén magatartásbeli, lelki-érzelmi viszonyainak, valamint a kulturális és szociológiai összetevőinek a kutatását is. Az „alföld”,1 illetve az „alföld” motívumainak jelenléte mind szemiotikái, mind pedig tartalmi és jelentésbeli szempontból a szlovák irodalom fejlődési folyamatának elválaszthatatlan része. A Szlovákia déli részével való intenzív kapcsolat nagyban erősítette az írók jelentés- és kifejezésbeli eszközeinek innovációs törekvéseit. Mélyebb, komolyabb és irodalmon kívüli okai vannak az ottani közösség iránti fokozott érdeklődésnek. Peter Andruška2 szerint ez a változás mindenekelőtt Szlovákia fejlődési színvonalának emelkedésével függ össze. Az „az alföld inváziójának” (irodalmi megjelenésének) ilyesfajta indoklása azonban csak egy a lehetséges alternatívák közül. A „dél-szlovákiai” motívumok művészi transzformációja mára már egyenértékűvé válik a tartósan folyamatos „hegyvidékiséggel”, sőt nemegyszer a szlovák irodalom meghatározó tényezőjévé válik Ballek, Habaj, Andruška és Chudoba munkásságában, miközben az „alföld” térbelisége annyira kitágul, hogy nem csupán érintkezési pontokról, illetve határsávokról beszélhetünk, hanem összefüggő regionális területekről, amelyeknek sajátosan egyéni színárnyalatai és hagyományai vannak. Az „alföld” mint a valóság új koncepciójú művészi szemléletének forrása, a szlovák irodalmat nem mennyiségi, hanem elsősorban minőségi szempontból gazdagította. A helyi (regionális) sajátosságokhoz kötődés az együvé tartozás tudatát erősíti anélkül, hogy felerősödnének a neoromantizmus bármiféle közvetlen megnyilvánulásai. A közép- és idősebb nemzedék képviselői tehát nem tekintik az „alföldet” valamiféle idegen világnak, olyan világnak, amely térbeli-konnotációs jeleivel a valamikori elnyomókat reprezentálja. A „külső” rálátás helyett inkább a „belső” alapállás az uralkodó, azaz a sui generis nézőpontja és felfogásmódja. Természetszerű, hogy az egyes szerzők különbözőképpen veszik ki részüket az „alföldi” motívumok mű
