Irodalmi Szemle, 1994

1994/12 - ÁRGUS - SIMON SZABOLCS: Érettségi témakörök tárháza

árgus

nem kapnak megfelelő hangsúlyt. A szerzők újabb tudományos eredményeket is felhasználtak az egyes fejezetek megírásánál; valamint figyelembe vették a középiskolai nyelvtankönyvek háttéranyagait, bonyolult fejezeteit és az érettségi és felvételi vizsgákon tapasztalt hiányosságokat is.

A könyv szerkezete logikus, könnyen áttekinthető. Tíz nagyobb fejezetre tagolódik a Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium által ajánlott érettségi témaköröknek megfelelően:

I. Jel és kommunikáció, kommunikációtan; II. Hangtan; III. Szövegtan; IV. Szókészlettan, frazeológia; V. Mondattan; VI. Szövegtan; VII. Jelentéstan; VIII. Stílustan; IX. Nyelvtörténet; X. Nyelvművelés, helyesírás. E témakörök (fejezetek) élén vezérszavak segítik az eligazodást. A függelékben összefoglalások találhatók a magyar nyelvtörténet korszakairól, a magyar nyelvemlékekről, a nyelvészeti szempontból fontosabb események időrendi áttekintéséről és az ajánlott nyelvészeti szakkönyvekről.

Számunkra, kisebbségi sorban élők számára tartalmaz a kötet egy alapvetően új fejezetet, amelyet a mi tankönyveink nem tárgyalnak: mégpedig a szövegtanit. (Szövegtannak nevezzük a nyelvészeten belül a szövegekkel foglalkozó tudományágat. Ez a tudományág csak az utóbbi évtizedekben alakult ki, bár előzményei között olyan ókori tudományt tartunk számon, mint például a retorika, a szónoki beszéd tudománya).

A szövegtani mellett ilyen szempontból még a kétnyelvűségről szóló rész különösen érdekes és hasznos. (Kétnyelvűségnek nevezzük azt az állapotot, amikor az ember rákényszerül arra, hogy nyelvet váltogasson. „Kisebbségi,

nemzetiségi területeken az emberek rendszerint családi, baráti körben rendszerint anyanyelvűket, hivatalos környezetben pedig a hivatalos államnyelvet használják"^ 81]. Sajnos azonban csak keveset foglalkozik vele a szerző, egyrészt — érthetően — terjedelmi okokból, másrészt amiatt, hogy ez az újabb nyelvészeti tudományág nem tartozik még a klasszikus nyelvészeti diszciplínák közé; ám nagyon dinamikusan fejlődik. Tájainkon is behatóan kutatják, elsősorban Lanstyák István és Szabómihály Gizella. A kétnyelvűségről szóló rész hazai oktatásunk szempontjából feltétlenül kiegészítésre szorul, amelyet nyelvészeink és a középiskolában tanító gyakorló tanárainknak magugnak kell elvégezniük.

A nyelvművelésről szóló részben annak elméleti kérdéseit, múltját bemutató rész mellett hasznos gyakorlati tanácsokkal is ellát a könyv, illetve eligazít bizonyos nyelvészeti kérdésekben. Érdekes az utóbbi húsz év szómagyarításaiból bemutatott jegyzék is. Ebből például megtudhatjuk, hogy napjaink olyan divatszavai, mint a surf, vindsurf (szélvitorlás), hot dog, night club, snack bar (gyorsharapó), teletext (képújság), telefax (távmásoló), file (programnév, állománynév ), menedzserkalkulátor (számítógépes notesz) mikor kerültek be nyelvünkbe, és elfogadott formájuk mellett még milyen egyéb változatokban jelentek meg. Egyéb érdekességként említhető a fejezetből, hogy túlzott szabálykövetés, ún. hiperkorrekció miatt jött létre a „könyörgöm” igealak is. (A könyörgök nem ikes ige, helyes ez lenne: „könyörgök”. Annyira elterjedt, állandósult azonban, hogy ma már nem szólnak ellene a nyelvművelők.) E rész végén a szerző felsorol néhányat a legfontosabb nyelvművelő munkákból is.