Irodalmi Szemle, 1994
1994/12 - N. TÓTH ANIKÓ: Salamon király (novellaértelmezés)
Salamon király határig. Nincs ebben az órában szebb templom a föld kerekén. ”), másrészt mert ez a katedrális kaput nyit a gótikának Németország felé (nem egészen művészettörténeti áttételekkel Kelet-Európa irányába, vagyis „hazafelé”). Szó van benne tehát az országhatárok szellemi leküzdéséről, a kultúra egyetemességéről is. A gótikus építészet elemei közül a szerző a csúcsíves, színes üvegablakot választja „kifejezőeszközül”. Az ablak a fény bejárata, a fény pedig feltár, láttat, megmutatja a dolgok szépségét, megtisztít. A templom ablakai Isten fényét vetítik a szent épület belső tereibe. A színes ablakok pedig különös módon tapasztalhatóvá teszik a transzcendens világot. Ezért rendkívül fontos, hogy az üvegöntő mesterek milyen alakok rajzával díszítik az ablakokat, s tudatosan választják meg a színeket is a templom különböző pontján. A fények és a színek másképp és másképp játszanak össze az egyes napszakokban. A színes atmoszféra lenyűgözi a belépőt. A történet szereplőit saját korukban mesterembereknek, századok távlatából azonban névtelen művészeknek tarthatjuk. A szemre és a lélekre egyaránt ható ü- vegablakok boszorkányos megformálásáról rengeteg mendemonda járta. Drágaköveket, aranyat feltételeztek a szemlélők a megelevenedő színekben. Valójában közönséges érceket és fémport kevertek a folyékony masszába: „...a csoda néha a kegyes véletlenből támad, a bükkfahamu, parti homok, réz, vas, kobalt és mangán szeszélyeiből. Az igazi boszorkányság a festő szemében van, amikor fölrajzolja a pergamenre a mintát, válogat a színek közt, kigondolja jó szomszédságukat. ” Ezért is nem elég a mesterségbeli fortélyok, fogások mechanikus kitanulása; érzés és alkotói képzelet nélkül mit sem érnének. Az üvegöntők vívódásai az alkotás gyötrelmeiben és gyönyöreiben oldódnak fel. Az elbeszélés narrátora és egyben főszereplője Anna, egy üvegöntő felesége. Az egyes szám első személy kedves elbeszélői pozíciója Cs. Szabónak, gyakran él vele, s különösen megrázóak az emigrációs lét nehézségeiről szóló vallomásos elbeszélései. A történet itt szóbeli megnyilatkozás, szélesebb hallgatósághoz intézve. (Erre utal néhány félmondat: „De hadd mondjam meg... „ Tudjátok jól, mi a rend. „Akár hiszitek, akár nem... ”) Hallgatói valószínűleg asszonyok, talán a piacon, esetleg mise után vagy másutt, ahol az embereknek ez idő tájt alkalmuk volt összegyűlniük. Anna elbeszélése részben nyilvános gyónás; életének olyan rezdüléseit meséli el, melyek vallásos szempontból bűnnek számítanak. A kiegyensúlyozott hangnem, az egyenletes tempó viszont annak a jele, hogy Anna nem tartja őket bűnnek, mert valamiféle belső megtisztulási folyamatban már megszabadult tőlük, s ehhez a közben eltelt idő is hozzásegítette őt. Az elbeszélés idillikus, boldogság és béke lengi be. Olyan ember szólal meg benne, aki életének minden napját hasznosan töltötte. Jól sikerült a házassága, két szép gyermeket tudhatott a magáénak, a sors pedig rajzolói tehetséggel is megáldotta, ami ugyan ebben a korban a nők számára a közfelfogás szerint nemigen volt kamatoztatható, mégis lehetőséget kapott a kibontakozásra, megnyilatkozásra: férje titokban maga mellé vette „csendestársnak”. Az elbeszélés szerkezete négy „támíven” nyugszik, hogy végül felfelé emelkedve a
