Irodalmi Szemle, 1994
1994/12 - GION NÁNDOR: Jegyzetek
Gion Nándor cialista realizmus az egyetlen célravezető irányzat az irodalomban, ezt később hiányos szerb nyelvtudásommal felmondtam a vizsgán, igen jó jegyet kaptam, de igazából nem tudtam neki örülni, mert addigra már egyáltalán nem hittem abban, amit a vizsgán a jó minősítés céljából állítottam. Tudniillik időközben mégiscsak megérkezett Sinkó Ervin. Megtartotta első óráját. Egy magyar népdal négy sorát olvasta fel, azután hosszan és okosan beszélt az igazi művészetről. Nyomban megtanított kételkedni a divatos és kötelező igazságokban. Nem csupán az irodalom, a művészet szféráiban. A későbbiekben sokat beszélt Csokonairól, Berzsenyiről, Kazinczyról, Kölcseyről és más patinás magyar írókról. Élvezetesen, szellemesen beszélt, előadásai nemegyszer társalgássá fajultak, okoskodtunk, nevettünk, néha élcelődtünk is. Jó nemzedék volt az újvidéki Magyar Tanszék első nemzedéke, gyorsan megtanulta, hogy sokat kell olvasni, és hogy az a legjobb, ha mindenki a saját fejével gondolkodik, és ha a megszerzett ismeretek birtokában mindenki saját magának készít értékrendet. Ezekről a módfelett egyszerű elvekről Sinkó Ervin szinte kedélyesen győzött meg bennünket, érezhető szabadelvű és kozmopolita sugallattal. Egyszer a magyar himnuszról szólva is kedélyeske- dett. Lekicsinylőén beszélt a szövegről és a zenéjéről. Akkor nem aratott osztatlan sikert. Alig nevetett valaki. Ezek után már igazán illett elolvasnom a műveit. Az ő útmutatása szerint futottam neki, persze akkorra már sok minden mást is elolvastam, úgy éreztem, hogy nagyjából kezdek eligazodni az irodalomban. Kissé csalódottan állapítottam meg, hogy Sinkó Ervin írt ugyan jó könyveket, de nem nagy író. Ennek ellenére továbbra is tiszteltem, becsülettel felkészültem a záróvizsgára, azt hiszem Kazinczyról és a kozmopolitizmusról írtam dolgozatot, Sinkó Ervinnek tetszett, mert jeles osztályzatot adott. Erre föl még egyszer elolvastam az „Egy regény regényé”-t, és bizonyára elolvastam volna harmadszor is, de a hatvanas évek elején már nehezen lehetett megszerezni a könyvet. Kis példányszámban jelent meg, az olvasók szétkapkodták. Később valahogy kikönyörögtem az egyetemi könyvtárból az egyetlen példányt, ezt ostoba módon magammal hoztam egy magyarországi utamra, budapesti ismerőseim azonnal elorozták tőlem, sohasem kaptam vissza sem én, sem az újvidéki egyetem könyvtára. A nyolcvanas évek közepe táján végre megjelent a második kiadás, akkor többen olvashatták, nyilván még most is hozzáférhető, bár nem tudom, hogy mostanában hányan olvassák. Megváltozott a világunk, régi merész könyvek időnként veszítenek varázsukból, de ez nem a könyvek hibája. Az „Egy regény regényé”-t mindenkor érdemes és érdemes lesz fellapozni. Amikor az irodalomtörténésznek igaza van Néhány dologért hálás vagyok az irodalomtörténészeknek, egyebek között azért is, mert még idejekorán felfedezték nekem Krúdy Gyulát. Lehet, hogy manapság ez már badarságnak hangzik, hiszen minden valamirevaló irodalombarát olvasott vala
