Irodalmi Szemle, 1994
1994/12 - LÁZÁRY RENÉ SÁNDOR: Versek
Versek Én vándoroltam itt saját nyomomban, ó, igen, Lobogtam is, miként magányos, méla sál — nyakamra Hurkoló fájdalom, mely hosszan, zordonan Zöld csóvaként lengett utánam át az álmokon, Lengett legendák pisszegő szelében... Ballagtam éppen fölfelé A Köteles utczán, jöttem keresztül épp a Kozmosz árján — így jártam én kísérteiül, mint szájban boldog szép szavak. Maros-Vásárhelyt, 1893 januárjában AD VALENTINUM BALASSAM Mert hívebben szóltál, mint hetvenhét Szólón, Elméd szárnyaid nem nehezbíté ólom: Megösmerte röptöd Murány, Divény, Zólyom, Fölöttük ki voltál turáni fény, sólyom! Téged áld Esztergom, Detrekő meg Kékkő, Érsekújvár gyöngye, gyors tiizekben égő: Lázzal emésztett vágy, hős vitézi vég, hő, Szerelmek lángjában elenyésző ékkő! Elsőbb valál köztünk kutyaságba, rímbe — Menny ágyasházába Vénus asszony vitt be! Magyari Amphión... Porod óvja Hibbe, Míg ellobbant lelked visszabolyg a Hitbe! Maros-Vásárhelyt, 1914 októberében
