Irodalmi Szemle, 1994
1994/12 - TAR SÁNDOR: Az ezüstpénz
TAR SÁNDOR Az ezüstpénz Rozika lámpát gyújt, ha hazajön, mert már késő van, aztán hamar el is oltja, mert le kell feküdni. A fiú a konyhában alszik, az anyja bent a szobában, egy-egy szalmazsákon, köztük az ajtó mindig nyitva, lehet, hogy már nem is tudnák bezárni, nem is kell. De lesz majd bútor is most már, újságolja vagy századszor. A villanyt már rég kikapcsolták, nem mintha nem tudnák fizetni, de jobb így, égetik valameddig a lámpát, aztán lefeküsznek. Rozika a városban dolgozik, Dezső egész nap itthon, iskolahagyott nagyfiú, akivel soha nem akar beszélgetni senki. És barátkozni sem, pedig ő mindenkivel szóba áll, de a gyerekek még kicsik, könnyen esnek, törnek, a felnőttek meg isznak, és utána már nem tudnak beszélni, legfeljebb mindig ugyanazt: na, hogy vagy akkor? Vagy: miaejzet? Ez azt jelenti, hogy mi a helyzet, de nem kell rá felelni. Már az is jó, ha valakit megfog, hogy el ne essen, az pedig megsimogatja a fejét, arcát. Dezső is bejár néha a városba, ha már nagyon unja magát, van ott egy vak hegedűs ismerőse, az beszélne is hozzá, de soha nem ér rá, állandóan hegedülni kell neki az utcán, pedig nem kap érte szinte semmit, azt viszont mindig nekiadja. A múltkor megkérdezte Dezsőtől, árva vagy? Ő azt mondta, hogy nem. Az nem hitte el, azt merte mondani, hogy hazudsz, érzem a szagodról. Akkor kirántotta a kezéből a vonót, és azt mondta neki, hogy kérjen bocsánatot. Bocsánat, mondta az rögtön. Aztán ő is megkérdezte, hogy honnan tudja maga, hogy én ugyanaz vagyok, aki tegnap, ha nem lát? Az öreg azt mondta, koldus mellé nem áll senki, csak egy másik. És hogy belső látás vagy valami hasonló, de nem tudta megjegyezni. Mindent elfelejt. Máskor moziba megy, vagy Sós Katival harapdálják egymás száját sokáig, de a lány az istennek sem akar bejönni, a többi se, mind azt mondja, hogy majd, és utána még rosszabb. Ha az anyja hazajön, játszanak. Lesz bútor, újságolja most az anyja bentről, és az mikor lesz? Ha meglesz rá a pénzünk? Mért nincs pénzünk? Mert ahhoz sok kell, amilyet akarok. Milyet akarsz? Fehér szekrénysort, lesz benne ágy is, kétszemélyes. Asztal, két fotel vagy három, az ablak alatt legyezőpálma, akvárium. Alszol már? Nem. Aludjál. Mindig mást mondasz, ezt is most láttad valakinél. Kinél? Ahol ma voltál kurválkodni. Nana! Mennyi pénzünk van? Nem sok. Egy fehér farmert akarok, nem kell bútor, hányszor mondjam? De kell. Ne ellenkezz, Rozi, mondja a fiú, tudod, hogy eljár a kezem, ha rossz vagy. És három rosszaság egy fenekes. Három fenekes egy pofon. Három pofon pedig egy korbács a hátadra. Jó lesz? Jó, mondja félálomban az anyja, és ezen nevetnek, nincs is korbács. Rozika aludna már, de a fiú még játszani akar. De mondhatom úgy is, hogy három rosszaság egy csók. Három csók egy tapi. Három tapi egy ujjas. Három ujjas után, na, micsoda? Már nincs válasz, a fiú teste még éber, a keze mozog, simogat, egy dugás, nyöszörgi, a feje már alszik.
