Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - KRÓNIKA
Rendkívüli esemény színhelye volt ez év szeptember 15—19-e közt az exkluzív Balaton-parti Club Tihany. Itt zajlott ugyanis a Távol-keleti Költők IV. Világkongresszusa (az első három helyszíne Manilla, Szöul és Tajpej volt). S hogy miként került a csizma az asztalra, pontosabban e nevezetes esemény magyar földre? Nos úgy, hogy a távolkeleti, nagyrészt tajvani költők spiritus rektora nem más, mint páter Zsoldos Imre magyar misszionárius, aki immár négy évtizede vezeti a tajpeji egyetem francia tanszékét, s aki egykor diáktársa, Szamos Rudolf, a nevezetes Kántorregények szerzője segítségével végül is létrehozta e találkozót itt, Közép-Euró- pában, lévén, hogy e gazdag tajvaniak egyik ambíciója betörni Európába. S ha már Magyarországon zajlott a kongresszusuk, illett rá meghívni a magyar költőket is, s minthogy Tajvan a nagy Kína elszakított része, kínálkozott a gondolat, hogy a találkozóra erdélyi, felvidéki, vajdasági magyar költőket hívjanak meg. így került a kongreszusra Cselényi László és Kenéz Ferenc, akiket „tiszteletbeli” távol-keleti költőkké fogadtak, s meghívtak a következő kongresszusaikra is. (esi) 1994. szeptember 24—25-én az ausztriai Innsbruckban az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének rendezésében kétnapos tanácskozásra került sor, amely a szórványban élő magyarok helyzetével és fönnmaradásának esélyeivel foglalkozott. A nyugati magyar irodalomról Gö- möri György, az Angliában élő magyar költő, műfordító és irodalomtudós tartott előadást. A konferencián az SZMÍT néhány tagja — Dobos László, L. Dusík Éva, Lacza Tihamér és Szőke József — is részt vett.-LTÚjra indul a Kultúrny život! A több mint egy évvel ezelőtt megszűnt kulturális hetilap most az Európa 2000 Alapítvány támogatásával és a Szlovák írószervezetek Egyesülésének (AOSS) kiadásában egyelőre havonta jelenik meg. Az 1994. szeptember 26-án tartott sajtótájékoztatón Ján Buzássy, az AOSS, valamint Ivan Šimko, az Európa 2000 Alapítvány elnöke az újságíróknak elmondták hogy együttműködésüket hosszú távra tervezik, s céljuk az, hogy 1995. januárjától a lap újra hetente jelenhessen meg. Mivel a lapot jegyző AOSS-nek a Szlovákiai Magyar írók Társasága is tagszervezete, az SZMÍT közvetve maga is lapgazdává válik, és képviselteti magát a lap szerkesztőbizottságában. A szerkesztőbizottság első ülésén elhangzott javaslat, miszerint indokolt lenne, hogy a Kultúrny životban rendszeresen szerepeljenek az SZMÍT közérdeklődésre számot tartó hírei, legyenek benne magyar vonatkozású írások, illetkrónika