Irodalmi Szemle, 1993

1993/11 - DOMINIK TATARKA: Az istenek tiszteletéről

Az istenek tiszteletéről

közösség, a köztársaság tagjára gondoltak. Az ember ma nem fogadhatja el a jobbágy szerepét, bárhogy akarná is, nem férne bele annak a bőrébe. Aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, s nem adja meg a lehetőséget az embernek, hogy maga döntsön a sorsáról, ezerszer jaj annak, és ezerszer jaj az embernek is. Lázadó, kihívó lény, anarchista lesz belőle. Inkább eldobja az életet, semhogy a jobbágysors kínját élje. Kortársaim, a franciák így szóltak: A sorsunkról való döntés lehetőségét bizony nem hagyjuk a kezünkből kiütni. Fent az egünkön már két kozmikus rendőr közlekedik. Szükségszerű — mit szólnak hozzá? —, hogy mi, franciák is felküldjük oda a mi Maigret felügyelőnket. Bizony, pontosan a krimik receptje szerint. Egy valaki az égen, az az isten, két valaki az égen, az a Jó meg a Gonosz, az örök ellentét, a primitív dualizmus. Embertelen adókat kell majd fizetnünk érte, de nincs más kivezető út. Ha Maigret felügyelőnket, ezt az apró termetű francia kisembert is felküldjük, akkor már hárman lesznek. S ha hárman vannak, ha csak hárman is, az lényegesen más, mint a kettő. Trés faciunt collegium, három ember már testületet alkot, amely gondolkodni kénytelen, nem csupán fenyegetőzni.

Mire jók békében a tábornokok, a hadseregek? — elmélkedik a tábornok. Semmire se jók. A béke tétlenségre kárhoztatja őket. Ha az ember kezében nincs hatalom, úgy valamennyi nemzetközi egyezmény nem több értéktelen papirosnál. A világ adott felosztását mindig csak ideiglenesen, a legközelebbi döntésig szokás elismerni, amely rendszerint konfliktus lesz. Csak annyira szokás elismerni, amennyire erős az ember, illetve amennyire a másik tisztelni képes az erejét.

A tábornok a történelemből, személyes tapasztalataiból s a legutóbbi háború tapasztalataiból a következő egyszerű, zseniális és francia tanulságot szűrte le: semmilyen fölény sem abszolút. Azzal a feltétellel — s ez lényeges —, hogy van kedved belemenni a küzdelembe, van merszed vagy önbizalmad ölre menni az ellenféllel, lesben állsz és vársz. A kellő pillanat s a harci állás, amelyet elfoglalsz, meghozza számodra azokat az ezredeket vagy hadosztályokat, amelyekkel pillanatnyilag — helyzeted folytán, történelmileg — gyöngébb voltál az ellenfélnél. Napóleon például Austerlitznél a kellő pillanatban ilyen kulcspozíciót tudott elfoglalni.

Ez pedig, lám, az erők összecsapásának bibliai története, Dávid és Góliát története, és az itt jelenlevő Dávidnak van kedve és sütnivalója, s nincs eleve veszve az ügye még a legnagyobb nagyhatalmi Góliáttal szemben sem.

Itt az államférfiúi gondolkodás a filozófus s az író gondolkodásával találkozik, s korunknak és az ember s a francia nemzet helyzetének leglényegesebb kérdéseire válaszol. Ebben a háborúban a franciák láthatólag sokkot kaptak, s ez következményeiben megifjítón hat rájuk (ahogy rájuk vagy egy másik nemzetre ellenkezőleg, bomlasztón, visszahúzón, reakciósán is hathatott volna).

Emberi és nemzeti helyzetünk. A közös szó és képzet, amely körül annyi fontos filozófiai, költői, politikai mű forog: a Helyzet. Emberi és nemzeti helyzetünk. Ha valaki fel akarna, fel merészelne szabadítani bennünket, s ez sikerülne is neki, az ránk nézve végzetes volna. Már nem mi franciák lennénk, hanem valaki más, s bár itt, de mégis máshol lennénk, mondjuk, a Szaharán. Földrajzi és kulturális helyzetünkből csak egy bolond vagy egy őrült szabadíthatna ki bennünket. Mi örök harcot fogunk vívni a helyünkért. Semmiféle sáncra, megerősített arcvonalra nem lehet sem konkrét, sem képletes formájában támaszkodni. Egzisztenciánk, biztonságunk, ez mi, elsősorban mi vagyunk. Vagy van és lesz, vagy nincs kedvünk harcolni. Az egyén és a nemzet csupán a szabadságáért harcol. S a szabadság a döntés adott, szerzett, felfedezett lehetősége. Ha az ember elveszíti a döntésnek ezt a lehetőségét,