Irodalmi Szemle, 1993

1993/1 - LIBRESSZÓ

Jaroslava Pašiaková: A tréfa című Kun- dera-regény minket, akik életünk java részét egy elembertelenedett társadalomban kényszerültünk leélni, érdekes felismeréshez vezetett: az életet fel lehet fogni úgy is, sőt egy nem éppen az erkölcs magaslatán álló társadalom körülményei között csak úgy lehet felfogni, mint egy kissé durva, olykor kegyetlen, de azért groteszkmód szellemes tréfát. így értettük meg a mű üzenetét, ezért került hozzánk közel és ezért volt serkentő hatással gondolkodásunkra Kundera művészete és pszeudomo- ralitással párosuló társadalomszemlélete.

Új könyvét, A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényt kíváncsi örömmel vettem kézbe, bár csalódott és kissé elkeseredett lettem, mire végigolvastam.

Rideg, szigorú, fegyelmezett mű ez, tele görcsös filozofálással. Szomorú könyv, a korábbi Kundera-könyvek bája nélkül.

Míg A tréfa a maga felszabadultságával, az emberi butaság lezser kifigurázásának (is) tekinthető, addig A lét elviselhetetlen könnyűségében nyoma sincs a lezserségnek, sőt helyenként módfölött nehézkes, s ez nemcsak a mű hangvételére vonatkozik, hanem azokra a meglehetősen mesterkélt jelenetekre is, amelyekben a szereplők türelmetlen és hiábavaló boldogságkeresése megvalósul. Fájó és sajnálatos továbbá, hogy az olvasó ezúttal megfosztatik a tipikusan cseh — és ezen belül az egyedülállóan kunderai — humor élvezetétől is.

A történet több síkban, több szinten játszódik, ám a szerző mindvégig igyekszik megtartani a cselekmény két vezérmotívumát: az első a cseh értelmiség 1968-as megszállás utáni szerepvállalásának és osztályrészének a láttatása, a másik pedig a férfi-nő viszony régi-új problémája.

Libresszónk vendégei: Jaroslava Pašiaková egyetemi oktató és Tőzsér Árpád költő, szerkesztő — a következő könyvekről mondják el véleményüket: Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége (Európa Könyvkiadó, Budapest 1992), Orbán Ottó: Egyik oldaláról a másikra fordul, él (Magvető, Budapest 1992).

Kundera főhőse szájába adja a politikai emigránsok legáltalánosabb problémáit. Tomáš, a tehetséges sebész, elbocsátása után visszatér Prágába, talán a saját, talán a svájci életmódhoz nehezen alkalmazkodó felesége, de az is lehet, hogy csupán Karenin névre hallgató kutyája kedvéért. (Ez az utóbbi motívum emlékeztet leginkább a korábbi, humorral átszőtt Kundera-alapál- lásra.)

Kundera emigrált, de a főhősével ellentétben nem tért haza. Mindnyájunkat kezdettől fogva érdekelte, miképp él az író emberként és íróként új, francia környezetében. Talán még a meg nem valósult álmainkat is ő személyesítette meg ez idő tájt, mindenesetre példája buzdításként hathatott. Ezt a könyvet viszont egy más, egy a mély érzésektől megfosztott Kundera írta. Szinte tapinthatónak érezzük azokat a komoly erkölcsi veszteségeket, melyek emig- ránsi útját végigkísérték; ahogy elveszítette a szerelembe, a barátságba, de az emberi élet küldetésébe, a munkába vetett hitét is: "Sohasem fogjuk tudni biztonsággal megállapítani, hogy kapcsolatunk egy másik emberrel mennyiben az érzelmeink, szeretetünk, idegenkedésünk, jóságunk vagy haragunk eredménye, ésmennyiben határozza meg ezt a kapcsolatot az erők viszonya, mely kettőnk közt fennáll. Az igazi emberi jóság csak olyasvalaki iránt nyilvánulhat meg kristálytisztán és szabadon, aki semmiféle erőt nem képvisel. Az emberiség legalapvetőbb, igazi erkölcsi próbaköve (...) a viszonya azokhoz, akik ki vannak neki szolgáltatva: az állatokhoz. S itt vallott az ember végzetes kudarcot, annyira végzetest, hogy az összes többi ebből fakadt."

Ez a könyv vagy egy vallomás, mely az emberi élet hiábavalóságáról szól, vagy egy lelkiismeret-furdalás terméke, esetleg