Irodalmi Szemle, 1993
1993/10 - MILAN KUNDERA: Halhatatlanság
MILAN KUNDERA Rubens inkább csak szórakozottan hallgatta F-t, de az utolsó szavai felrázták közönyéből. Mindig ez történik vele: valaki mond egy mondatot, s az váratlanul szemrehányásként hat rá: eszébe juttat valamit, amit az életben elmulasztott, jóvátehetetlenül elszalasztott. Amikor F a tizenhét évéről beszélt, amikor is nem tudott ellenállni semmilyen csábításnak, Rubensnek eszébe jutott a felesége, aki megismerkedésük idején szintén tizenhét éves volt. Felidézte a vidéki szállodát, ahol röviddel az esküvőjük előtt szállt meg vele. Abban a szobában szeretkeztek, amelynek a fala mögött barátjuk készült nyugovóra térni. „O hall bennünket!" — súgta Rubens fülébe a lány. Csak most (amikor itt ül vele szemben F, aki tizenhét évének csábításairól beszél) jött rá, hogy későbbi felesége akkor hangosabban nyögött a kéjtől, mint máskor, sőt kiabált, szándékoson kiáltozott, hogy a barátjuk odaát hallja. A következő napokban is gyakran vissza-visszatért ama éjszakára, és azt firtatta: „Valóban azt hiszed, hogy nem hallott bennünket?" Akkor kérdését a riadt szemérem megnyilvánulásaként magyarázta Rubens, és bizonygatta a menyasszonyának (most fülig pirul akkori ostobaságára gondolva!), hogy barátja híresen mély alvó. Rubens F-t nézte, és rádöbbent, hogy nincs különösebben kedve egy másik nő vagy férfi jelenlétében szeretkezni vele. De hogy lehet az, hogy a visszaemlékezés a feleségére, aki tizennégy évvel ezelőtt hangosan nyögött és kiabált, miközben a vékony fal mögött fekvő barátjára gondolt, hogy lehetséges az, hogy ez a visszaemlékezés most megdobogtatta a szívét? Az jutott ugyanis eszébe: hogy a hármasban, négyesben történő szeretkezés csak a szeretett nő jelenlétében lehet izgató. Csak a szerelem képes rá, hogy döbbenetet és kéjes borzongást keltsen egy másik férfi karjában remegő női test láttán. A régi erkölcsi igazság, amely szerint a szexuális kapcsolatnak szerelem nélkül nincs értelme, hirtelen igazoltnak bizonyult, és új értelmet nyert. Hetedik rész Ünneplés 5 — Nagyon szépen beszélt arról a gesztusról. De azt hiszem, tévedett. Laura senkit sem csalogatott a jövőbe, csak tudomásodra akarta hozni, hogy itt van, és a te számodra van itt — mondtam. Avenarius hallgatott, arca semmit sem árult el. Szemrehányóan fakadtam ki: — Hát nem sajnálod őt? — De igen, sajnálom — mondta Avenarius. — Igazán szeretem őt. Intelligens. Szellemes. Bonyolult. És szomorú. S főleg segített nekem! Ezt ne feledd! — Majd hozzám hajolt, mintha nem akarta volna megválaszolatlanul hagyni ki nem mondott szemrehányásomat: — Már beszéltem neked a javaslatomról, hogy tegyük fel a publikumnak a kérdést: ki szeretne Rita Hayworth-szel titokban hálni, s ki mutatkozna vele inkább nyilvánosan. Az eredmény persze előre ismert: mindenki, még a legnyomorultabb nyomorult is azt mondaná, hogy hálni szeretne vele. Mert önmaga előtt, felesége előtt, sőt a közvélemény-kutató kopasz hivatalnok előtt is mindneki hedonistának akar látszani. Csakhogy ez önámítás,
