Irodalmi Szemle, 1993

1993/9 - LIBRESSZÓ

latilag előadhatatlanok. Próbálja valaki kiosztani a Síremlék című egyfelvoná- sos szerepeit: Félig meztelen nő. Egy bozontos medve. Kockás ruhájú férfi. Láthatatlan férfi. Aggastyánok, katonák. Pilinszky kisprózái proto- és metaszö- vegek; amiként a Beszélgetések Sheryl Suttonnal sem regény, hanem szabad gondolkodás a regény geneziséről, posztmodem művészetfilozófia. Pilinszky írásba foglalt tépelődései Az ember tragédiájához hasonlítanak: egyik sem olvasásra készült, hanem kommentálásra, mint a Bibblia igéi.

„Pilinszky Jánost 1944 novemberében behívták katonának, decemberben a németek nyugatra indították alakulatát, s Pilinszky megjárta a németországi fogolytáborokat." Ezt mondja az életrajzi lexikon. A lágerek látványa, az ott töltött napok, hetek örökre beivódtak Pilinszky emlékezetébe. Mondom: örökre; s fontos ez a szó. Kazinczy sem felejtette el élete végéig Kufstein 2387 napját, s kiszámolhatnánk a másodperceket is, de minek... Majdnem lényegtelen, mennyi időre volt szükség ahhoz, hogy Birkenau hamuja, emberzsíros pernyéje örökre beporozódjék Pilinszky hajába, orrába, ujjráncai közé.

Az a mozdulatlanság, ahogy Pilinszky kezdi szövegeit, Auschwitz óta

tart. Mintha Adornót illusztrálná: Auschwitz után nem lehet lendületesen témát kezdeni. A Holocaust meg- roggyantotta az izmokat; lassult, lelassult, majd megállt a mozgás. A képek szekvenciálisán kimerevedtek, megfeszültek, mint a csontokra tapadó bőr. Auschwitz után újra kellett indítani a képet, a drámát, a novellát, de akkor meg összezavarodott az addig egymásra utalt kép és hang. Emlékszünk Robbe-Grillet filmjére: virágos kanapén meztelen lány beszédre nyitja a száját, de lányos csacsogás helyett kellemetlen basszus jön a szájából.

Auschwitzban elszakadt a huszadik század filmje. Azóta gondolja Pilinszky, hogy csak indokolatlanul lassú témaindítással, vontatott, kulmináció nélküli feszültséggel lehet kifejezni az emberi közérzetet. Pilinszky szereplői

— Félig meztelen nő, Kockás ruhájú férfi

— Auschwitz sötétjéből bújnak elő, motyognak pár szót, aztán rebbenő szemmel visszabújnak Isten paravánja mögé, elnémulnak, vagy ha mondanak valamit, annyi az csak, „mint amikor a krétád megbicsaklik a táblán". Látni-hal- lani nem, csak megérezni lehet Pilinszky János emberszeretetét, mely hangtalan, de biztos, mint a magunk elé fújt cigarettafüst.