Irodalmi Szemle, 1993
1993/9 - CSELÉNYI LÁSZLÓ: Az eggyé vált sok
CSELÉNYI LÁSZLÓ a Kockadobás című Mallarmé-költemény 1985-ben jelent meg magyarul, s a francia eredeti könyvbeli megjelenése is csupán néhány évvel előzte meg ezt, száz esztendőt várva nyomdai megjelenítésére. Azért említem mindezt, mert ez a tény a különben egyáltalán nem líracentrikus Hamvas sokoldalúságát is példázza. Ugyanolyan (ha nem nagyobb) tisztánlátás ez, mint a harmincas években írt Jaspers-tanulmány, a Szellem és egzisztencia vagy a Heidegger-esszé (Mi a metafizika) magyarítása negyvenötben, amikor az egzisztencialista filozófusoknak nemhogy mifelénk, Közép-Európában, de még nyugaton is alig ismerték a nevét, hisz az egzisztencializmus divatja csak negyvenöt után kezdődik igazán. * * * „A krízis az ember társadalmi, szellemi életének zavarosa, illetve problematikussá vált struktúrája, illetve egész struktúrarendje. Tárgyi oldalról a megoldhatatlansági jelleg, alanyi oldalról a krízis-tudat jellemzik lényegesen. Krízis-tudat: a válság jelenségének megoldhatatlansága, egzisztenciális, a totális emberi létet érintő súlyának élménye, amelyet a bizonytalanság — és a végzetesség — élménye kísér. A krízis-jelenség magában rejtheti a normális állapothoz való fordulat előfeltételét." Ha előbb a líra meg a filozófia terén ámultunk Hamvas látnoki tulajdonságain, A világválság három esszéjében (Modern apokalipszis — Krízis és katarzis — A világválság), a szociológus (már-már azt írtuk: marxista) analitikust dicsérhetjük, hisz ezek az esszék is a harmincas évekből valók, ám kötetben csak nyolcvanháromban jelentek meg, a Gondolkodó magyarok sorozatban, első fecskéjeként az ötvenévnyi csönd után kezdődő Hamvas-reneszánsznak. Ezért nem véletlen talán, hogy e kötet (nem is kötet, füzet csupán) hátoldalán olvashatjuk a legtömörebb ismertetést arról, hogy kicsoda Hamvas Béla. íme: „Ha élne, 87 éves volna: kortársunk akár. Neve ma mégis csak kevesek által ismert. Elsősorban művészettörténészként tartják számon, pedig filozófiával, szociológiával, pszichológiával, tudománytörténettel is foglalkozott, a keleti nyelvek avatott búvára volt. Szenvedélyesen kutató ember, a végső igazságra szomjazó szellem, akire tökéletesen illik az a jellemzés, melyet ő adott egy olasz tudósról: „...nem úgynevezett szakember: nem pszichológus, nem szociológus, nem történetíró, nem foglalkozik ismeretelmélettel, nincsenek biológiai, esztétikai, politikai, morális, filológiai főszempontjai. Gondolkozásának tárgya: az Egész". „Aki egy nemzet számára új szellemi horizontot nyit, több-kevesebb súllyal egyazon ítélet nyomorúságát vonja magára. E szabály alól Hamvas Béla sorsa és életműve sem kivétel. Az ilyen életművet először kinevetik, esetleg bosszankodnak rajta, esetleg úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Mindaddig, amíg végül a nemzeti kultúra és tudat magától értetődő szerves részévé nem válik. Az asszimiláció lehet egy év ideje, lehet százötven. Az örökkévalóság mérlegén egyetlen pillanat" — írja Dúl Antal az 1987-ben megjelent Harminchárom esszé válogatója. Ennek az évnek egyetlen (utolsó) negyedében három Hamvas-kötet jelent meg egyszerre. Ellentétben a másik kettővel a Harminchárom esszé a szó legszorosabb értelmében vett, időrendbe sorakoztatott válogatott tanulmányok gyűjteménye, az egyetlen ilyen mindmáig a Hamvas-bibliográfiában. Megtalálható benne az 1932-ben íródott Új Középkortól kezdve az 1959-63 között keletkezett Korszenvedélyek utólagos igazolása című esszéig minden jelentős Hamvas-írás, így a Természettudományos mi
