Irodalmi Szemle, 1993

1993/9 - MŰHELY - N. TÓTH ANIKÓ: Ujjgyakorlat a ritmus mentén

N. TÓTH ANIKÓ

A költő kitűnő arányérzékét tapasztalhatjuk az egyes strófákban. Az első két versszak ritmusa megegyezik. Ritmikailag három soruk teljesen egyforma, két hosszú szótaggal nyitnak-zámak, a két rövid-egy hosszú szótag váltakozása a soron belül a záport asszociálja, a kopogó esőcseppeket vagy a kedves futását és a hirtelen keletkező tócsák fölötti-melletti szökdécselését. A versszakok negyedik sora szimmetrikus (a középső két szótag kihagyásával). Itt az elhallgatás (elcsukló hang), az önfegyelmezés (megtorpanó lépés), a nyugalom vágya érvényesül. A két versszak ritmusa megegyezik, ám mégis van különbség. Az első versszak rövid mondatai is a visszafogottság érzetét keltik. A harmadik sor kivételével kettéosztják a sort. A második strófa a pontos ritmus ellenére oldottabb, „fegyelmezetlenné" teszik az enjabement-ok, a mondat a versszak belsejében bonyolultabb szerkezetű.

Az utolsó versszak érzelmi áradata az első két strófa ritmusát már nem tűri, a mondat szaggatottá válik, felgyorsul a szívverés, a vágy dörömböl a lélek ajtaján, a futástól zihál a lélegzet. A ritmus az előbbi sorokat ismétli.

így „segít" a forma a tartalomnak, a ritmusképlet így ad mélyebb jelentést a mondanivalónak.

Radnóti az antik verselés, metrum tudója, művelője. A 20. század legborzalmasabb időszakában menekülés volt számára a vers, és éppen hogy nem a kötetlenebb formákat választotta a kusza és felfordult világban, hanem rendezett, mértani pontosságú verslábakba szedte szorongásait, félelmeit, fájdalmait, apró örömeit. A nagy versek, eklogák mellett erre bizonyíték ez a szinte ujjgyakorlatként kezelhető vers is (a háború elejéről).