Irodalmi Szemle, 1993
1993/1 - A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN - DUSÍK ANIKÓ: Gondolatok egy téma kapcsán
A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN DUSÍK ANIKÓ Gondolatok egy téma kapcsán A posztmodem fogalmának előtérbe kerülése az irodalmi vitákban, kritikákban, az irodalmat értékelő, magyarázó elmélkedések szövegében, lehet, hogy nem más, mint a közép-európai, a magyar irodalom már-már legendás és bénító fáziskésettségének ezredvégi bizonyítéka. Hiszen sokak szerint ma már a posztmodem sem sikk. Egy átmeneti divat volt csupán; a kategóriákba nem sorolható tétova alkotások, a krízis útvesztőinek a fedőneve. A bármi, az akármi — a semmi fedőneve. Az irodalom álarca mögé bújt kommercionalizálódás egyik jelszava. Egy konzumtársadalom igényeit naprakész "használat után eldobandó!" formában kielégítő látszatművészete. A tehet- ségtelenséget, jobb esetben csupán a tanácstalanságot tálalva a kor értékeiként. Nem sikk ma a posztmodem, jobb esetben: már nem sikk — s tájainkon tán sohasem volt az. Hiszen a posztmodem tagadja/tagadta — mondhatjuk az elnevezés logikájából kiindulva — mindazt, amit a modem kor művészete elért. Bár ha jobban megnézzük, talán csak azt próbálta kifejezésre juttatni a kor ezzel az olyannyira népszerűvé vált fogalommal, hogy egy új generáció másképpen látja és láttatja a világot, hogy szándékai, céljai a lassan kánonná merevedő modemen túlra, poszt modem irányba mutatnak. Soha egy kor sem viselte könnyen a változást, az új keresését — bár lehet, hogy tényleg igaz, amit Jürgen Habermas a 80-as évek elején fogalmazott meg, hogy ti. ez a poszt egész egyszerűen csupán magát valami másnak, valami újnak, eredetinek álcázó neokonzervatív, s célja nem más (nem több, de nem is kevesebb), mint megszabadulni "a modernség befejezetlen művétől, melynek tervét még a felvilágosodás alkotta meg". Ebben az értelemben ez a poszt modem tehát nemcsak a modem, hanem az ÉSZközpontú, racionalista európai gondolkodás negációja lenne (volt, akart len- ni). Hogyan is viszonyulhatnánk másként egy alig-alig megragadható, nehezen tapintható, nehezen körülhatárolható, egységes jeleit, megjelenési formáit, képviselőit és alkotásait ellentmondásosan meghatározó, meglehetősen zavarosnak tűnő jelenséghez, mint — a kezdeti kíváncsiságon túl — kétkedve vagy az egészet egyértelműen elutasítva. Fáziskésettségünknek köszönhetően szerencsésen kivédhetjük — ha akarjuk! — a posztmodemnek minősített jelenségek iránti kritikátlan lelkesedés korszakát, s hűvös távolságtartással ítélhetjük meg és el a modem irodalom és ezen belül vagy túl az avantgárd játékszabályait felrúgó, hatályon kívülre helyező posztmodem törekvéseket. Hiszen a posztmodern önnön elnevezésének megkreálásán túl nem jutott messzebbre; képtelen meghatározni önmagát, nincsenek egységesnek mondható,
