Irodalmi Szemle, 1993
1993/9 - STOFKO TAMÁS: Városi történetek
STOFKO TAMÁS Városi történtek „Érted? Semmi másról nincs szó, csak a halálról. Halál..." (Szama-véda 11:22) Lényegében semmi más nem érdekel, csak saját magam. Hiába is tagadnám. Nincs ebben semmi rossz és semmi jó. Normális. Megállók a saját gondolataimnál. Ülök a szobában, és gondolatok futnak a fejemben. Nem írhatom, hogy gondolkodom, mert az annyira direktnek tűnne, hogy végül talán még magam is elhinném. Érdekes, egyedül a zene tud ebből az állapotból kiszakítani. Ott nem érzem magamat. Nem vagyok, felolvadok és eltűnők magam elől. Talán másoknak adom át magamat. „Mivégre vagyunk a világban? Azért, hogy otthon legyünk benne.’’ Azt hiszem, ez az. De mi az, hogy otthon lenni? Az, hogy benne lenni a dolgokban. (És persze nem tudni róla.) O, megint ez a kívülről nézés, nevetnem kell. Az ember mindig szeretné magát kívülről nézni. Ahogy „az a másik” boldogan hancúrozik. Gondolatok?!... Lehet, hogy csak egy emlék marad az egészből, de biztos, hogy valahol, mélyen egy nyomvonal alakul ki az emberben. *** Mindig azt mondják, a kezdet a legfontosabb. Lehet, a miénk is ott romlott el. Senki sem tudja, hogyan keveredett a játékba. Csak játszik, és néha-néha nyer valamit (esetleg veszít). Az életnek ilyetén megközelítése homályos. Elengedhetetlen, hogy megszakadt kapcsolatainkat újra felvegyük, ha tudunk egyáltalán szakítani. Azért ez a furcsa kezdés, hogy ilyen legyen a folytatás. Miről fogok írni? Arról, hogy az oldal aljáig írhatok csak, és aztán vége. Szeretnék most valakivel az akácfák alatt üldögélni a géresi pincék közt. Csak innánk lassan a savanykás bort, és füstölt szalonnát ennénk hozzá paprikával és hagymával. Remek az idő. Őszelő, szüret-idő. Talán szalonnát is lehetne sütni. De hova mennék estére? Hova mennék estére? Hova menjek estére? Hova menjek estére?... Itt csak egy dolog segítene, a párkányi presszó. Meg a híd, ami nem megy sehová, és mégis tart valahová. Valaki semminek se látja, valaki mindennek.
