Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - HAULITUSZ ANIKÓ: Meseelemek eredete
HAULITUSZ ANIKÓ 2. a középső ágán a Hold-isten — ezüstszínű 3. a legfelső ágán a Nap-isten — aranyszínű Érdemes ezzel kapcsolatban megnézni századunk egyik legjelentősebb mesemondójának, Ámi Lajosnak 1950-ben leírt világképét: "A világfát még külön hold és nap is bevilágította." (Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága. Corvina, Budapest 1982, 195. o.) Ámi a földet lapos korong alakúnak képzelte, melyre az égbolt sátorként borul, a föld tartja az eget — a középkori világképnek megfelelően. A szélén olyan alacsony az égbolt, hogy ott "a fecske térden állván issza a vizet a fekete gyopáron" (füvön). Hagyományos nézet az is, hogy az égbolt aranyból van, s amikor villámlik, egy pillanatra meglátjuk ezt az aranyat. A mesék égig érő fája tizenháromszor meggörbül, mert nem tudja beszakítani ezt a tömör arany égboltot. A nap és a hold nyugaton bebújik a föld alá a vízbe, ott lemossa a nappali bűnt, s a föld alatt visszamegy keletre, ahol másnap ismét felkel. Az eget kezdetben három régióra osztja a primitív képzelődés. A felsőben lakik családjával a nap-isten, a középsőben a hold-isten, az alsóban a csillag-istennő. Amiben eltérnek az emberi környezet realitásától, azok a színek, amelyek a mitológiaszerűség léterehozói. Berze Nagy János megállapítása szerint a három régió közül a napé az arany, a holdé az ezüst, a Vénuszé a réz. Ezek a színek a mesékben az állandó jelzők. Ez a színinkamáció az egész világon általános. Egy példa a sok közül: "Dürer Brüsszelben időzött, amikor Cortes követei bemutatták V. Károlynak az azték kincseket. — Láttam dolgokat — írja útirajzában — amiket az Új Arany-országból hoztak a királynak: egy napot tiszta aranyból, teljes öt széleset, hasonlóképpen egy holdat tiszta ezüstből, éppoly nagyot." (Makra Sándor Mágia, Magvető, Budapest 1988, 326. o.) Ennélfogva a népmesei rézvár (palota, kastély) a Vénusz, az ezüstvár a hold, az aranyvár a nap lakóhelye. Minden, ami a lakóhelyen van, magán viseli az együvé tartozás sajátos bélyegét, vagyis rézből, ezüstből, aranyból, esetleg gyémántból készült. A nap mint főisten lakik a legfelső égben. Felesége a földanya — a magyar népmese Tündér Ilona néven nevezi. Gyermekeik a tündérek és tündérlányok — aranyhajú királyfiak és királykisasszonyok. Makra Sándor fent említett könyve 77. oldalán Lips Jánosra hivatkozva a fehér színt is megemlíti. Ezt írja róla: "A nap fehér ló is lehet, amely a magaskultúrákban a nap-isten hátaslovaként jelenik meg." A magyar népmese a nap megtestesítőjeként állítja be a Fehérlófiát, abban az értelemben, hogy itt a nap első testet öltése a griffmadár. Nézzük meg, hogy a Kalevalában hogyan mutatkozik az életfa, ahol Vejne- möjnen szómágiával varázsolja elő: "Most vénséges Vejnemöjneii dalolni kezd... Dalával virágzó fenyőt varázsol! Arany annak levele, feje az egeket éri, felnyúlik a felhő fölé, lombja fenn a levegőben szétterül a menny széléig." Itt már utalást találunk a mennyre, ami elvezet bennünket a világ hármas tagozódásához: 1. fel világ 2. e világ 3. alvilág
