Irodalmi Szemle, 1993
1993/1 - A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN - SZAKOLCZAY LAJOS: A közeledés nehézségei
A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN írók közül kettő: Határ Győző és Sütő András Kossuth-díjat kapott. Pár év előtt ez még hihetetlen volt. Egy-egy negatív jelenség azonban nem maradhat említetten. Hogy rengetegen települtek át Magyarországra, legjobban talán a kolozsvári hetilap, a Helikon érezte meg. Érezhetően anyaghiánnyal küszködik — még úgy is látszik ez, hogy sokadközlésként, irodalmi segédanyagként oldalakra kiterjedő kisantológiákat ad a diákoknak —, s az új kéziratok publikálása mellett gyakran működik a szerkesztő ollója is. A kisebbségi könyvkiadás szinte teljesen megszűnt. Ehhez nagy mértékben hozzájárult az is, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó összeomlásával — jobbára ő bábáskodott a közös könyvkiadás fölött — elveszett a biztos magyarországi piac. A bukaresti Kriterion, évi pár könyv megjelentetésével, stagnál, az Erdélyben évekkel ezelőtt meghirdetett Szépmíves Céh-könyvekből egy sem látott napvilágot, az újvidéki Fórum szintén betegeskedik. Halovány reményt nyújt a Hatodik Síp Könyvek és a Kalligram-könyvek; s a szabadkai Életjel is — annak ellenére, hogy az Üzenet kiadása szünetel — tartja régi formáját: kicsiny, de biztos mag a jugoszláviai magyar könyvkiadásban. Ami kevés határon túli magyar könyv átkerül a magyarországi boltokba, az jobbára el van dugva. Kis példányszámú, majdnem ismeretlen szerzőjű könyv — nem üzlet. Pedig nálunk — a könyvpiacon is — a pénz diktál. Érték lehet a szemét is, ha gazdájának hasznot hajt. Viszont a szabadabb légkör meggyorsította a kézirat útját a nyomdáig. A pécsi Jelenkor könyvek, az ínyenceket célozván meg vásárlóközönségnek, tematikában annyira gazdagok, hogy megjelenési formát nyújtanak nem egy határon kívül élő alkotónak is (Tolnai Ottó, Kovács András Ferenc). Föltétlen szólni kell még a szombathelyi Életünk könyvkiadói tevékenységéről, hiszen könyvsorozaton belüli könyvsorozata, a Nyugati Magyar Irodalom Gyöngyszemé is már nem egy unikumot kínált (Csokits János és Vitéz György összegyűjtött versei stb.), s több érdekesség mellett itt jelent meg Határ Győző zseniális, kilenc estét betöltő drámája, a Golghelóghi, A lapok és a folyóiratok nem hagyták abba a kisebbségi írók publikálását és könyveiknek recenzeálását, csak mintha ez irányú tevékenységük meglassúb- bodott volna. Mindent beborít, mindent elborít a politika, egy-egy jelentős irodalmi mű manapság — sajnos — nem számít eseménynek. A demokráciánál még sincs jobb, az élet — benne a kultúra és az irodalom — meg majd csak kiforogja magát. Ha így lesz, márpedig ebben mért kételkednénk, nyerni fog vele a határon túli magyar irodalom is. Egy új irodalomtörténet megírása elkerülhetetlen. Itt már nem szabad lennie címkéknek, "választóvonalaknak".
