Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - DR. BALLA ZOLTÁN: Új utak a fonetikában
Új utak a fonetikában De az efféle lehetséges ellenvetéseknek megcáfolására hozzunk fel még további hangmeghatározásokat pontosabb hangképzési megfigyelésekre és szintetiku- sabb értékelésekre támaszkodva. Vizsgáljuk meg alaposabban pl. a ľ és a zöngétlen / párja képzésmechanizmusait is. E réshangok esetében is a pontatlanabb megfigyelés és konvencionális meghatározásuk szintén zavarokat okozott használatukban. A fonetikusok ezek esetében is csak azt állítják, s persze tanítják is, hogy az egyik zöngés, a másik pedig zöngétlen dentolabiális réshang. Ámde a hangok artikulációs mechanizmusaik látszólagos hasonlóságai ellenére is lényegesen különböznek egymástól mind alkati, mind pedig funkcionális meghatározásukban. Mindkettőnél szinte azonos ugyan a dentolabiális szögbe állítású szűk résképzés, de a zönge hozzájárulása vagy hiánya mégis lényeges különbséget okoz és mutat ki akusztikai alkatukban is, ami végül is a legfontosabb tényező a létrehozott hangproduktumok nyelvi használatában. A v hang esetében ugyanis a felső metszőfogak éle alá összevont alsó ajakkal képzett szűk rés mögött megtorlódó zönge hangosít be egy csúcsán megnyíló, kúpszerűen szöges teret, amelyet a felső metszőfogak s ínyük, valamint az alsó ajak belső felületei fognak közre. Az / hangminőség esetében viszont a lágy dörzszörejt, ill. fúvó hangot a fogak élén és szűk nyílásán való szétáramlása idézi elő. Jól látható ez a különbség e hangok oszcillografikus regisztrátumain is. Mert amint ezt Gemelli is megállapította, a v hang oszcillogramjain is jellegzetes, ingalengésekhez hasonló cikcakkos-zegzugos vonalazást mutat a magánhangzókéra emlékeztetően, az / regisztrátuma viszont csak egészen finom fodrozást, jellegzetesebb alaki megformáltság nélkül, leginkább a h hang hor- zsoltságához hasonlóan. S ha már a réshangokkal foglalkozunk, mutassunk rá még a fonetikai kon- vencionalizmusnak és nyelvgyakorlatnak arra az elégtelenségére is, hogy a sziszegő sz és a susogó s közti lényeges különbségeket sem tudta tisztázni a szembeötlően eltérő képzési mechanizmusaik ellenére sem. Mert a sok helyes részadatot nem tudta kellőképpen összegezni s így rámutatnia lényegre. Nem látták még, hogy az s képzési mechanizmusa egészében azt célozza, hogy a légáram zaja összesimuljon, ellentétben az sz szétszórtságával. Az s képzésénél ugyanis a szájüregi csatorna egy pezsgősüveg nyakához hasonlóan a légáramot nem vezeti közvetlenül a száj nyílásához, hanem a nyelv peremén meghajlítva egy kis sima falú rezonáló üreget átsúrolva tereli, nem a fogak éléhez, hanem a kissé csücsörített ajkak nyálkahártyáján is simítva a szabadba. Az sz képzésénél viszont a szájüregi csatorna egy vállas üvegnyakhoz hasonlóan elszűkülve s ezzel is törést szenvedve a feszes légáramot egyenesen s közvetlenül a metszőfogak éléhez löki, s ezzel éri el szétszórtságát, a széthúzott ajkak simító hatását is nélkülözve. Ezért az s-t a simaság természetes hangjának, az sz-t pedig a szétszórtság akusztikai jelenségének minősítjük. Nem folytatom azonban tovább a többi hang szintetikusabb meghatározására irányuló fejtegetéseimet, inkább azzal próbálom valamelyest enyhíteni vakmerőségemet, amely az eddigi konvencionálissá merevedett iskolás fonetikai megállapítások és osztályozások korrigálására irányult, hogy nevesebb kutatókra hivatkozom, akik az eddigi fonetikai tanításokat szintén nem tartják kielégítőnek.
