Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - DR. BALLA ZOLTÁN: Új utak a fonetikában
DR. BALLA ZOLTÁN falának, latinul buccának, magyarul pofának nevezett kibúbosításával jár együtt, s ebből a boltos-öblös térből robban ki a hang a szabadba. A g esetében viszont a zár a garatüreg lágy szájpada (velum palatinum) és a nyelv gyöke között létesül, s az így keletkezett üreg falára ható zöngés légáram nyomása ezt göm- bölydedre duzzasztja fel, mielőtt a hang kirobbanna. De nem a szabadba, hanem csupán a szájüreg korlátai közé, még itt is tompítást szenvedve. Másképpen keletkezik viszont a g zöngétlen "párja". Itt a feszesebb nyelv előbb, a kemény szájpad alatt képez zárat két oldalon a felső zápfogakhoz szorítva, s az így keletkezett harántirányú rekesztést szakítja fel a zöngétlen légáram, s hozza létre kemény s taccátós hangját. A g zárlatának hátrább tolódása is azért történik, hogy ezzel a nyelv gyöki része lazítást nyerjen, hogy ezálal a zönge nyomásának könnyebben engedjen. Ezeket az egész finom garatüregi különbségeket e beszédhang esetében sem a röntgenképek, sem a lingvós palatogramok nem tudták eléggé érzékeltetni, a jobban megfigyelt izomérzetek azonban tanúskodhatnak erről, sőt még a külső tapintásos ellenőrzések is, amelyeket főként a logopédusok veszik igénybe. Azt ugyan fonetikusok és laikus hangértékelők is szokták emlegetni, hogy a g hang a k hangnál lágyabb, de hogy a benyomásaik alakilag mivel határozhatók meg, odáig rendszerint nem jutottak el. Még olyan hosszabban, kimerítőbben közölt leírásban sem, amilyet pl. Simonyi Béla könyvében, A beszédben olvashatunk a 269—271. oldalon. Az izomműködés részletes leírása révén — még ha pontos is — nem alakulhat ki az érdeklődőben a g vagy k hangok lényegi, alaki mozzanatának képe és képzete. Mert pl. azt ő is helyesen állapította meg, hogy a száj- és orrüregi zár sokkal feszesebb a zöngétlen fc-nál, mint a zöngés g-nél, de hogy ennek tulajdonképpen mi a célja, illetve akusztikai eredménye, ezt ő sem tudatosította, jóllehet logopédiás gyakorlata rávezette volna. A gömbölyített alkatú, értékű g hang pedig a szögletes törésű kemény, kopárszínezetű k hangtól oly lényeges jegyekben tér el, amelyeket nem szabadna felcserélgetni, ha használóik egyéni nyaki és garati adottságaik, szubjektív ké- nyelmességi önkényeik nem csábítanák erre. Vagyis az objektívabb normától való eltérésekre, amelyek aztán az adekvát célzatú írásjeleikben is bábeli zűrzavart vonnak maguk után. Pl. a gömbölyűség g hangjának éppen derékszöges betűábrázolásával. Persze azok a nyelvészek és nyelvművelők, akik saját nemzeti nyelvhasználatukban, valamilyen Grimm-féle törvényeknek megfelelően az önkényesnek mondható hangváltásokat, hangcseréket megengedhetőnek vagy éppen fejlődésnek tartják, s ezekhez makacsul ragaszkodnak is, esetleg majd azzal érvelnek a mi meghatározásaink és normalizálási törekvéseink ellen is, hogy módszertanilag ezek is csak önkényeseknek ítélhetők meg. De azt talán mégis el kellene ismerniük, hogy a mi mértani jellegű hangmeghatározásaink mégsem annyira önkényesek, mint az ő konvencionálisán beidegzett hang- és betűértékeléseik. Ha ugyan végül is jó idealisták módjára nem azt fogják állítani, hogy hiszen a geometriai elemek meghatározásai és osztályozásai is csak konvención alapszanak.
