Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - DR. BALLA ZOLTÁN: Új utak a fonetikában
DR. BALLA ZOLTÁN Új utak a fonetikában Sokszor és sokaknak elmondtam már, s írásban is rögzítettem, hogy 19b. ya- rán váratlanul és előkészületlenül fordult érdeklődésem a fonetika, majd később a nyelvészet egész területe felé. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ekkor már csak hónapok választottak el az orvosi diplomám megszerzésétől, s így a hangképzésnek nemcsak anatómiai, hanem fiziológiai alapjait is eléggé ismertem, s az akusztika területéről is voltak némi orvosfizikai ismereteim. A fonetikáról s a nyelvészetről azonban végképp nem voltak mélyebb ismereteim, csak az, amit az ipolysági gimnáziumban elsajátítottakból emlékezetem megőrzött. A legelső könyv, amelyből valamelyest szakszerűbb fonetikai ismeretekhez jutottam, Simonyi Zsigmondnak A magyar nyelv c. könyve volt, utána pedig Balassa József Fonetikája. Ám ezekben semmi nyomot nem találtam ahhoz, hogy első, intuitív jellegű fonetikai meglátásaimat velük kellőképpen alátámasszam. Ezért aztán meglátásaim igazát később a fejlettebb cseh fonetikai alapkutatások adataival igyekeztem összevetni és szilárdabban alátámasztani. így jutottam el Bohuslav Hála prágai fonetikus tisztább röntgenfelvételei s pontosabb palato - és lingvogramjai felhasználásával is plasztikusabb és megbízhatóbb adatokhoz a beszédhangok képzésmódjáról. S az ekként nyert ellenőrző vizsgálatok eredményei birtokában egyre jobban meggyőződhettem arról, hogy az 1933-as fonetikai meglátásaim alapjában helyesek voltak, vagyis a beszédhangokról valóban objektív értékű és igazolható felismerésekhez jutottam. De fonetikai érdeklődésemet az is további kitartásra ösztökélte,hogy még kiváló fiziológia- professzorunk, František Mareš is azt tanította, hogy a fonetikát igazán tudományos szintre valójában a fiziólogusok emelték, amit Jan Evangelista Purkyné világhírű elődjének egy eléggé eredeti munkája is megerősíteni látszott, melyben elismerően nyilatkozott a mi Kempelen Farkasunk ugyancsak értékes fonetikai meglátásairól is. Ilyen előzmények és biztatások után kezdődött el kontraverziós viszonyom azokkal a fonetikusokkal, akik a 30-as évek táján a vezérszerepet már átvették a fiziológusoktól, s így a fonetikát a fonológia felé terelgették, s idegenkedéssel kezdték szemlélni nemcsak a fiziológiai fonetikát, hanem általában az egész eszközfonetikát is. Pedig ezzel a magatartásukkal sodorták riasztó válságba a fonetikai kutatások egészét. Részletesebben ír erről Lazíczius Gyula Fonetika c. könyvének (1944) 13—14. oldalán, ahol azt olvashatjuk, hogy "ez a válság mély volt, a legmélyebb, amelyet a fonetika valaha is megélt." És éppen az idő tájban kezdődött el az én középutas harcom is az iskolás fonetikai nézetekkel, mely azért is kilátástalannak mutatkozott, mert a fiziológusok részéről sem várhattam
