Irodalmi Szemle, 1993
1993/1 - A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN - SZAKOLCZAY LAJOS: A közeledés nehézségei
A magyar irodalom az ezredfordulón címmel 1992. október 15 - 16-án, Pozsonyban a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága kétnapos tanácskozást rendezett. A tanácskozás anyagának első felét az 1992/12. számunkban közöltük. SZAKOLCZAY LAJOS A közeledés nehézségei Az anyaország s a kisebbségi irodalmak a rendszerváltás előtt és után Korábban, a pártállam idején, ha zűr2avaros volt is a helyzet, illett a határon kívül élő — Trianon következtében az anyaországtól elszakított, más impérium alá került — magyarok irodalmával (és művészetével) is foglalkozni. Honnan eredt a zűrzavar? Az önállónak alig mondható, jobbára a Szovjetunió útmutatása szerint cselekvő politika kétarcúságából. Hát persze, hogy kellett a kapcsolatokat ápolni — az internacionalizmus eszméje ezt megkövetelte —, viszont nem nagyon volt szabad az anyatesthez hozzátartozó részek természetes vonzalmáról, kötődéséről beszélni. Mintha az országhatáron belül maradt magyarság mellett csak magyarul beszélő — véletlenül, itt, ott, amott, vagyis: Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Romániában, a Szovjetunióban és szerte a vüágon élő — egyedek léteznének, akiknek a magyarsága ugyan nem letagadandó, de jobb, ha csupán félvállról veszünk róla tudomást. így, ezzel a — mondhatni — közömbösséggel sem a nagy testvért nem sértettük meg, amely kínosan ügyelt arra, hogy a magyarság elszakított részei sohase találják meg az igazi utat az anyaországhoz, sem a "befogadó" országok önérzetét. Ez utóbbi akkor érezte jól magát, ha a többséghez automatikusan hozzácsapott "báránykák", a magyarul beszélő"románok", "szlovákok" stb. nem nagyon akartak elkalandozni a karámból. A szocializmus eszméje, mint hatalmas ernyő alatt — legalábbis így gondolta a kitervelő — mindenki jól érezte magát. Ha esett, ha fújt, netán kődarabok is —forradalmak — hullottak az égből, az egymást figyelő csendőrök (hol egyik volt a rab, a másik a vigyázó, hol fordítva), a besúgószerepre kényszerített illembrigádok tudták a dolgukat. Hallgattak. Természetesen velük hallgatott, az ő némaságukat átvéve lett — félelemből?, szégyenből?, kényszerűségből? — ugyancsak néma a rájuk bízott kisebbség is. (Ahol ez a némaság megtört — például Romániában az 1956-os forradalmat követő időszakban —, ott sokévi börtönnel jutalmazták a renitenseket, köztük nem egy írópalántát-írót.) A lenini politika alapján működő gépezet, fókuszában a hídszereppel (amelynek hamis volta külön tanulmányt érdemelne), a legutóbbi időkig üzembiztosnak látszott. Nemcsak az országok közötti érintkezésben, hanem az irodalomban-
