Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - LANSTYÁK ISTVÁN: Alom és valóság között
Álom és valóság között kezete alapján vitathatatlanul megilletnék, tehát úgy, hogy az általa lakott területeken a magyar nyelv a szlovákkal egyenrangú hivatalos nyelv lenne, akkor a magyarok által lakottnak tekintett területek nagy részén a szlovákiai magyar társadalom zöme megmaradhatna erősen magyar domináns kétnyelvűnek (vö. LANSTYÁK 1991:27; 1992a:983). Csupán egy szűk értelmiségi réteg számára volna szükséges a szlovák nyelv magas szintű ismerete. Mivel a művelt értelmiségiek számára a több nyelv ismerete magától értetődő igény, ezek esetében a szlovák nyelv magas szintű elsajátítása nem jelenthetne különösebb gondot, s mivel ettől a rétegtől joggal várható el a választékos nyelvhasználatra való törekvés, a nyelv- művelés e réteg nyelvhasználatát tudná leginkább befolyásolni (vö. LANSTYÁK 1992a:983; 1. még LANSTYÁK 1990:453-4). A legnagyobb veszélyben ilyen, viszonylag ideális körülmények között is a peremterületek kevésbé művelt magyarsága volna: ezek számára a nagyon alapos anyanyelvi és egyben teljes körű anyanyelvű oktatás lehetőségének kivívása, ill. magatartása a lefontosabb. A kérdés részletezésére nincs mód, csupán a lényeg megfogalmazására: a mayar nyelv hosszú távú fennmaradása csak akkor képzelhető el, ha a szlovákiai magyar társadalom nagy része számára a szlovák csupán egyfajta összekötő segédnyelv marad, de használata elvben semmilyen, gyakorlatilag pedig minél kevesebb beszédhelyzetekben lesz egzisztenciális kényszer Persze az ehhez szükséges körülmények megteremtése (önigazgatás, hivatali kétnyelvűség stb.) nem a nyelvművelők feladata, de kell, hogy véleményük legyen róla, s ezt a megfelelő helyeken hangoztassák is.** 9.2. A szó valódi értelmében vett nyelvi ismeretterjesztés a standard magyar nyelv- változat szépségeinek bemutatása, a benne megjelenő új jelenségeknek a szlovákiai magyar nagyközönséggel való megismertetése stb. Segíheti a magyarországi köznyelv elemeinek a szlovákiai kétnyelvű anyanyelvváltozatba való behatolását, ill. megerősödését. Ennek azonban mintegy önkénelenül kell történni, a kétnyelvű anyanyelvváltozat alacsonyabbrendűségének hangoztatása nélkül. Nagyon meg kellene szívlelnünk azt, amit a kétnyelvűség és a nyelvi tervezés világhírű kutatója, EINAR HAUGEN mond a nyelvi tervezés "célpontjáról"; komoly intésként kellene értelmeznünk ezt a tényszerűen, kijelentésként megfogalmazott fontos gondolatot: A segédnyelv fogalma itt a másodnyelv funkciójára utal, amelynek csupán kisegítőnek, "szupplementárisnak" kell lennie a szlovákiai magyarok számára. Érdemes itt utalni a HAUGEN (1972:334, 1. még 310-11) által megkülönböztetett három kétnyelvűségtípusra: 1. kisegítő (supplementary)', az a helyzet, amikor a másodnyelv csak bizonyos sajátos célokra szolgáló segédnyelvként (Hilfssprache) funkcionál; 2. Kiegészítő (complementary)\ amikor mindkét nyelvnek fontos funkciója van a közösség életében, a két nyelv között határozott funkcionális megoszlás van (kétnyelvű diglosszia); 3. Helyettesítő (replacive): a fontos funkciókat a másodnyelv tölti be, az első nyelv az idősebbekkel való kommunikáció eszköze. Ezért tartja például a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága annyira fontosnak, hogy nyelvi érdekvédelmi tevékenységet is folytasson, csak éppen eddig nem sikerült olyan szakembert találnia, aki képes volna az erre specializálódó szakcsoport vezetésére.
