Irodalmi Szemle, 1993
1993/1 - VITA - DOBOSSY LÁSZLÓ: Fábry, az elkötelezett
VITA szükségképpen több is ennél. Ő azonban elkötelezetten tanúságtevő akart maradni élete (azaz írói tevékenysége) végéig. "író vagy: bíró vagy." A vox humana hirdetését változatlanul kötelességének érzi, legföljebb módosítottan: "Ma: szamaritánus humanizmust mondok magyar feladatként Közép-Európában. A fegyvertől fertőzött világban szamaritánus humanista lenni, sebeket gyógyítva egészségre figyelmeztetni, az egészre: ki tud ennél szebb korfeladatot és nehezebb jövőalapozást?" Korfeladat, jövőalapozás: az elkötelezett író még "visszatartott lélegzettel" élve is ilyen eredendően közösségi célok vállalásában látja az író feladatát. Ez készteti őt arra, hogy zaklatott létezési körülmények között is a maga módján, a maga eszközeivel tanúságot tegyen az ő szellemi szintjén élő alkotó ember számára érthető módon nehezen viselhető nemzetiségi lét vállalásáról. S úgy hiszem, életművének legfőbb "üzenete" ez a meg-megújuló vallomás a hűségről. Ahogy élete vége felé maga is megvallotta: "A kisebbségi lét tett íróvá, és a kisebbségi adottság végig osztályrészem maradt. Az, ami lettem, ami vagyok, amit írok és ahogyan beszélek: a kisebbségi életforma eredménye." Azt akarta — és tudta! — magas szinten és minden módon bizonyítani, hogy a kisebbségi író nem kisebbrendű író, amiként nyilvánvalóan a kisebbségi ember sem föltétlenül kisebbrendű ember. Amit ő az üyen nyüvánvalóságok bizonyítása terén alkotott, kétség nélkül maradandó terméke a szlovákiai magyar irodalomnak: követendő példa a tudatformáló tanulság. S mégis (vagy épp ezért?)... A hozzám írt leveleiben vissza-visszatér az a fájdalmas panasz, hogy Magyarországon (Budapesten!) nem ismerték őt el az egyetemes magyar irodalom képviselőjének, hogy botor módon "a magyar nyelvet kifejezési eszközül használó csehszlovák íróként" tartották számon. Amikor 1967-ben, Hazánk Európa címmel a Szépirodalmi Kiadó gondozásában megjelent egy tisztes válogatás esszéiből, tanulmányaiból és cikkeiből (2300 példányban!), a magányba zárt ember fokozott érzékenységével remélte: végre befogadják. Addigra azonban az a fajta elkötelezettség, amely az írásait áthatotta, egyre inkább kiszorult a divatból. S azok, akik az irodalmi és más művészeti alkotásokban nem az értéket, hanem a rájuk aggatható címkéket nézik, a Fábry-jelenséget, az elkötelezettséggel együtt divatjamúltnak, illetve — akkor még — egy-egy leereszkedő szólammal elintézhetőnek vélték. Minthogy már más divat szelei kezdtek fújdogálni... S ez megint lényeges kérdés közelébe segít. A mi tájainkon a mértéktartás ritkán volt követendő eszmény. Pedig az európai irodalmak története arra int, hogy a Fábryra oly eredendően jellemző társada- lmüag, sőt politikaüag elkötelezett szellemi magatartás, az irodalmi fejlődés egészébe illesztve, csupán egyik lehetőség, egyik változat. Vele párhuzamosan jelen van, a kívánatos egyensúly érdekében jelen kellene lennie az önelvű esztétikai értékek elsőbbségét vallók s ezen értékek szolgálatába szegődök vonulatának is. Következésképp minden egészséges életű nemzet múltjában legalább két hagyomány párhuzamáról s e két hagyomány szükséges egyensúlyáról beszélhetünk. (Ahol pedig a fejlődés megbillen, ott válság keletkezik; például Franciaországban a XVIII. Század vége felé a föntebb említett Voltaire — Diderot
