Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - BEKE GYÖRGY: Ágyúgolyó a parókia falában
BEKE GYÖRGY Mindez szükségszerűen azt jelenti-e, hogy a szlovákiai magyar papságnak örök időkre ki kell maradnia népe, nemzetisége közéletéből? Az eszmélés, feltápászkodás idején, mostanában lenne felbecsülhetetlen értékű a papok bekapcsolódása a társadalmi mozgásba — nem pártokba —, a hagyományok ápolásába, a múlt és a jövő összekötésébe a lelkek mélyén, a szívek közepén. Éppen sajátos körülményei, társadalmi félszegsége okán a szlovákiai magyar katolicizmus nem töltheti be azt a szerepet, amelyet maga a történelem jelölt ki számára. Ezért a sajátos egyházi gondokat is elsősorban és főként a magyar pártok, egyesületek közelítik meg: a kreszténydemokraták, Duray Miklósék, a néppártiak. Magyar püspökség Komáromban, a zsinat szellemében végzett anyanyelvű pasztorizáció mindenütt, a magyar katolikusok közösségi megnyilatkozásai — olyan társadalmi igények, amelykre — látszatra — erőtlenül válaszolnak maguk a felvidéki katolikus papok. De az egyház a papokból áll-e csupán? Hosszú századokon át a katolicizmus a mai Szlovákia területén is betöltötte történelmi szerepét, gondoljunk Nagyszombatra, Pázmány Péterre vagy éppen azokra a szlovák papokra, akik nemzetünk szószólói voltak nehéz időszakokban. Most a politikai alakzatok töltenek be vezető szerepet a polgári társadalomban. Vajon nem ezeknek az erőknek kellene kinyújtaniuk kezüket a papság felé, határozottabban és erőteljesebben, mint eddig? Maguk is védekezésre szorulnak, hallom az ellenvéleményt, és ez igaz is. De közösen nem volna erdményesebb a védekezésük? A katolikus papság, az egyházközségek betölthetik-e történelmi hivatásukat a kisebbségi magyar társadalom szolgálatában, ha ez a társadalom nem igényli a szerepvállalást és áldozathozatalt? Ide jutottam hangos töprengéseim során Galántán, Kodály tanár úr képe alatt, magyar értelmiségiek és nem értelmiségiek, nemzetükhöz hűséges emberek körében. Visszaúton nagyon figyeltem, hogy mikor érkezünk megint a peredi parókia elé. Az az ágyúgolyó, amelyik ezt az épületet kereste meg, és ott látható most is a bejárati ajtó fölött, lehetne akár a történelem metaforája is.
