Irodalmi Szemle, 1993
1993/6 - HAJDÚ ISTVÁN: A papagáj
HAJDÚ ISTVÁN vízvezeték-szerelő agyonkeresheti magát, ha jó szakember, de az egyetem, az mégiscsak egyetem, így Z. bármilyen beleszólási jogtól megfosztva, gimnáziumba kezdett járni. Tanulásban a jobbak közé tartozott, így a család szerint megvolt minden esélye rá, hogy elvégezze az egyetemet, és apja nyomdokaiban haladva karriert csináljon. Ám az egész nem így történt, az álmok üres, elérhetetlen ballonokká változtak, s a "majdani jó káderből", sikeres szakértőből, lázadó, önfejű, bőrkabátos fiatalember lett, szörnyű csalódást okozva szüleinek, kárörömöt a rokonoknak. Most robbant ki belőle minden, az utolsó hetekben, visszafordíthatatlanul, izzó parázsként, megvetéssel és utálattal környezete iránt. A családban napirenden zajlottak a veszekedések. Azaz csak ő veszekedett az apjával, az anyja inkább villámhárítóként szolgált. A gimnáziumi évek gyorsan leperegtek. Még emlékezett tanáraira, az okoskodó erkölcscsőszök, akik soha nem felejtették el hangsúlyozni fontosságukat, felsőbbrendű pedagógusi küldetésüket. Persze a rosszabb tanulóknak folyton azt vágták a fejükhöz, hogy minek jöttek a gimnáziumba, hiszen ez az iskola előkészítő az egyetemre, illetve a főiskolára. Később főként ezekért a pszicho- fröccsökért utálta őket, de társait sem sajnálta, hiszen csak önmaguk és deformált környezetük volt okolható szenvedéseikért. A tanulással nem voltak problémái, jóllehet a tananyag nem nagyon érdekelte. A városban egy sajátos baráti kör alakult ki. Idősebbek voltak nála, de közéjük járt az osztályából Dani barátja is, a későbbi fotóművész, aki a hetvenes évek végén emigrált Amerikába, senki sem tudja, miért. Ekkor találkozott a máshogygondolkozással. Az olvasmányai is kezdték befolyásolni. A könyvek általában az apja könyvtárából származtak. Elindult a lavina. Felfoghatatlan idegesség hatalmasodott el rajta a megszokott családi beszélgetésekkor és a szent szokások idején. A nyugtalanság különösen a vasárnapi ebédek alatt kerítette hatalmába. Ismert már mindent történetet, előre tudta, mikor mi következik, hogy teszi le az anyja a levesestálat, hogyan van az "eccajg" elhelyezve, behunyt szemmel is megtalálta volna a sót. Tudta, miről fognak beszélgetni, milyen egy fránya alak a főnök, mennyire becstelen a világ, hová mennek nyáron kirándulni, mit főz majd az anyja, ha jönnek a rokonok. A hurok egyre csak szorult a nyaka körül. Szorongó klausztrofóbiás érzés kínozta, és mint egy daganat nőttön-nőtt benne a lázadás és kitörés indulata, még homályosan, de biztos gyökeret verve énjében. Rebellált. Gyakran késett az otthon előre megbeszélt időpontokról, elutasítva a hétvégi kirándulásokat, a szünidőben nem ment a közös nyári üdülésre. Elutasító magatartása először nem tűnt fel a szüleinek. Később idegen kéz nyomait is felfedezte a holmija között. Szobájában minden a helyén volt, de tudta, hogy a tárgyakat felemelték, elmozdították. Ez mélyen megalázta. — Miért turkáltok a holmim között? — fakadt ki, amikor már egyre gyakoribbá váltak az ellenőrzések. — Micsoda? Mi nem turkálunk a holmid közt. — De igenis turkáltok, már többször észrevettem. — Hogy beszélsz velünk? Hol tanultad ezt a modort? — Ahol akartam.
