Irodalmi Szemle, 1993

1993/5 - LIBRESSZÓ

olvasva azt is mondhatnánk — átvéve Eh- renburg hasonlatát —, hogy ebben a negyedszázadban az irodalom világában a főszereplők egyike a napló műfaja volt.

Fónod Zoltán: Balázs F. Attila Maszkok című verseskötete kellemes meglepetést szerzett a versbarátok táborának. A körülmények ugyan gyanakvóvá tehettek volna, hiszen közel negyvenéves költő jelentkezett a Főnix Füzetek sorozatban, amely korábban az indulóknak, a szárnypróbálga- tóknak adott teret. A sorozatról, amelynek huszonötödik kiadványaként jelent meg az említett kötet, elmondható, hogy nagyrészt beváltotta azokat a reményeket, melyekkel indult. Bár a debütánsok között kétségtelenül voltak olyanok, akik túlságosan keresték a hangjukat, s olyan is, akiket az önmutogató kivagyiság jellemzett, egészében véve azonban mégis tehetséges írók, költők, esszéisták mutatkoztak be a sorozatban.

Balázs F. Attila abban különbözik sorstársaitól, hogy érett, míves költőként teszi meg a belépőt. Talán azért is lóg ki a sorozatból, amelybe a kiadó besorolta. S azt csak mostoha sorsával magyarázhatjuk (Marosvásárhelyről települt át családi okokból), hogy ilyen késéssel lett elsőkönyves. Tíz évet késtek ezek a versek, bár a szerző 1975 óta publikál romániai, magyar- országi, jugoszláviai, illetve csehszlovákiai lapokban. Verset, prózát és műfordításokat egyaránt művel. Versei helyet kaptak két Kriterion-antológiában (Kimaradt szó, Ötödik évszak).

Hogy miért van szüksége a költőnek maszkokra? Talán az élethez vagy a túléléshez... Mert nemcsak "árnyékaink" népesítik be a költő tudatában a jelent,hanem válogatott "balgaságaink" is, s legfeljebb álmaink "elhullatott magvai" biztathatnak reménnyel, hogy megvan a túlélés esélye. Indulattal, pátosszal és lemondással megfogalmazott versei mögött mindig valós tartalom áll, amelyet a teológia hallgatójaként, színészként, könyvtárosként, majd lapszerkesztőként "begyűjthetett" abból a "kerge" világból, amelyben élünk. Az "irgalom magunknak" gondolata foglalkoztatja a missa bestiális című versében, melyben nemcsak költészetének dinamizmusával, ellentétekre épülő verstechnikájával ismerkedhetünk meg, hanem — szinte

profán módon — az élet hiábavalóságaival is. A színész monológjában nemcsak a hazugságok fojtogatják, hanem a bálványok, árnyak és félelmek is gyötrik. Az "egymásra rakott maszkok" mögött az "igazi arcot" keresné, helyette azonban csak az illúzió és a "nagy mámorok" mutatkoznak.

A kötet erőteljes versei között említhetjük a Gyónás üres gyóntatószékben vagy az (Egy) előbbi nemzedék kiáltványa címűeket. Verseinek gondolati töltése is azt igazolja, hogy nem a "divat" hóbortja, hanem a megvívandó "belső forradalom", az "embermagasságú" gondok izgatják.

Balázs F. Attila lényegében mindent tud, amit egy jó költőnek tudnia kell, feltétlenül megérdemli hát azt a bizalmat, melyet a mostani kötetével a jövőre nézve ígér — ígérhet.

Kiss László: Érdeklődéssel teli várakozással ütöttem fel ]uraj Cíger és jozef Pogády köy vét. Már maga a cím — Duševné zdravie v tisícročí Slovenska, azaz A lelki egészség Szlovákia ezredévében — figyelemre méltó, az alcím pedig — Kultúmo-historický a medicínsky priezor, azaz Kultúrtörténeti és orvostudományi áttekintés — igazi csemegét ígért az orvostörténész számára. Feltételeztem ugyanis, hogy végre megtört a jég, s a 89-es bársonyos forradalom utáni történetírás szakított a korábbi szocialista gyakorlattal, amely az (orvos)történeti monográfiákban következetesen ignorálta a magyarországi kollégák Szlovákiára (is) vonatkozó megállapításait, felismeréseit. Nos, a zajlás még nem indult meg — az egymás eredményei, kutatásai iránti közöny, érdektelenség — tudatos vagy tudattalan, nehéz eldönteni — jege még mindig összefüggő, " totálitárius" egységet alkot. Szokásom szerint a nem szépirodalmi munkák olvasását a felhasznált irodalom jegyzékével kezdem, ami ez esetben is sokat elárul. Lévén szó Szlovákia ezredévéről, mely szervesen kapcsolódik Magyar- ország létéhez, jogos az elvárás, hogy az irodalmi hivatkozások, a felhasznált források zöme magyar(országi) tanulmány, monográfia legyen. A Cíger-Pogády kettős könyvének 236 forrásként megadott címe közt viszont csupán 5 (öt!) magyar mű található — a "legfrisebbet" közülük 1910- ben adták ki. Lehetséges, hogy az 1910 és 1988 közti időszakból a szerzők nem talál