Irodalmi Szemle, 1993

1993/4 - SZIMPÓZIUM - Fiatal prózaíróink szemléje az Irodalmi Szemlében

közeit is, s a jellemző színhelyek (romos házak, utcák, kocsmák, koszos pályaudvarok) szinten vissza-visszatérnek. De egyénített vonása e séma-tereknek, hogy bár mindig benépesülnek, a punk legtöbbször mégis egyedül marad rajtuk, tervéről kénytelen lemondani (a Lázadás ban nem lesz övé a fülkéjében utazó szőke nő, a Nőnapban otthon találja a részeg nő élettársát, Az elfuserált buliban nem lesz semmi a pompásnak ígérkező temetésből stb.)

Persze, a Győry-prózában nem a cselekmény a leglényegesebb. Sokkal nagyobb jelentőséget kapnak ebben a naturalista-vitalista-(szür)realista egyvelegben az intuitív képek. S ezzel kétségkívül új színt hozott a szlovákiai magyar prózairodalomba, de mivel gyakran "hozott anyagból" dolgozik, így nem minden esetben eredeti. Véleményem szerint műveinek eddigi méltatói kissé túlértékelték munkásságát, s vitatkozni ugyan nem szándékozom velük, azt hiszem, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt és egyben veszélyforrást, hogy bár Győry Attila feszegeti az alkotás kereteit, amint sikerül kitörnie, rögtön valami önkeze által készített csapdában találja magát, amelyből képtelen szabadulni, vissza-visszahuppan, s ezáltal önmaga értékeit kérdőjelezi meg.

Az analitikus prózát író Hajtman Béla a 88/8-as Szemlében két rövid novellával tette le névjegyét a honi magyar irodalom asztalára. Az első a Kötődések címet viseli, s az egész csupán néhány képkocka, de sajnos nem mindegyik kép eléggé éles, némelyik alul- vagy túlexponált. A tudat mélyéről feltörő emlékek számbavétele ez a mű, mint megannyi más Hajtman-írás, azonban elsősorban erotikus élmények, kérészéletű kötődések, szerelmek, vágyak, lélekábrázolást szolgáló mozzanatok sorsát kapjuk benne. Az Éjszakai responsorium mélyebb jelentése is a lelki folyamatok és állapotok megvilágítása után fejthető fel. A szürrealista vízió, az erotikus álom és a papucs keresésének a hátterében az identitás kérdésköre, az én-keresés s a társkeresés problémái állnak, s ez ilyen formában szokatlan és meglepő egy ifjú és kezdő szerző tollából.

Az In memoriam M. I. karcolat, amely egy gyermek világra eszmélését mutatja be a háborúban elesett nagyapa személyén keresztül. Hajtmannál itt ismét fellelhető a zenei elem, ezúttal egy népdalszöveg szerepel refrénként, amely fokozatosan úgy hal el, akár az elhunyt nagyapa megismerésének reménye a hősben, s így a Hajtman-művekre olyannyira jellemző hiány érzését fokozza. A szerző érzi (és olvasójával is elhiteti), hogy valami mindig hiányzik, hogy egy lehetőség mindig kimarad, hogy egy cél már azelőtt elérhetetlen, mielőtt útnak indulnánk. Erről szól A hiány érintései című novella is. "...csak egy-két kép sejlik föl benne..."

— írja a novellában Hajtman, s ezzel valójában szinte egész alkotói módszerének kulcsmondatát fogalmazza meg, hiszen amikor nagyobb összefüggésekben gondolkodik, akkor is csupán néhány képet tár elénk, olyan képeket, melyeket ő fontosaknak, szükségeseknek tart, amelyek nélkül történeteit és azok hátterét, a lelki vonatkozásokat nem értenénk meg. Képei élők, színesek; a szürrealista víziók és az álomképek a tiszta gyermeki fantáziától a felnőtt ember erotikus képzelgéséig minden szakaszt érintenek, s ezekről meghökkentő, bizarr módon vallanak.

A Kisvárosi elégiában is néhány önálló, de összefüggő és egymást erősítő képpel indul be a kor és társadalom, az emberi sorsok, világok és értékrendek borongós