Irodalmi Szemle, 1993
1993/4 - PERÚJÍTÁS - GRENDEL LAJOS: Valami történni fog...
GRl-NDI'I I AJC^S tekinti, s hogy valójában festő szeretne lenni. Az Öregasszony azt felelte, rendben van, csak ne csináljon nagy piszkot, amikor dolgozik. A szerző szíve szerint azonnal figyelmeztette volna a Festőt, hogy ebből baj lehet még, sőt szinte biztos, hogy baj származik majd belőle. A Festő azonban nem fogadta szívesen a szerző közeledését. Az Öregasszonyon kívül senkit sem engedett be a szobájába. A szerző viszont elsősorban őrá volt kíváncsi. Az öregasszonyt ismerte. Jobban, mint a Festőt vagy akárki mást. Ha öregnek született is, nagyjából tudta róla, mi történt vele iddigi élete során. Szabványos és unalmas történetecske volt ez, kár szót pazarolni rá, elég néhány jellemző epizódját kiemelni, s az ilyenfajta életút pár állomására nyomatékosan rámutatni. Nem nehéz, kinyomozni, hogy a családja német származású, lánynevén Burgernak hívhatták, de lehet, hogy Hagelmannak vagy Hindenburgnak. Mindegy. Hívhatták akár Bismarcknak is, apja nemsokára úgyis magyarosította a család nevét. Az öregasszony magyar polgáriba járt, s ha otthon németül beszéltek is, nem kétséges, hogy ekkor már magyarnak vallották magukat. Nemzeti hovatartozását később hivatalos helyeken sokszor kétségbe vonták még, de Öregasszony kijelentette, hogy ez nem vitatéma. Gyerekkorában minden vasárnap templomba vitték. Templomba meg a Toldy-kör rendezvényeire később is rendszeresen járt. Gyerekkorában imádta a vaníliás fagylaltot, s a család megtehette, hogy vasárnap délelőtt a templom után beüljenek a cukrászdába a korzón. Húszévesen ment férjhez, méghozzá híres emberhez, egy bokszbajnokhoz, s bár a család alantasnak találta vejük sporttevékenységét, beleegyezett a házasságba, mert a férfit rokoni szálak fűzték az Eszterházy család grófi ágához. Boldog és eseménytelen esztendők következtek. Az Öregasszony imádta a lampionos estéket a nagy' udvarban, férje a cigányzenét meg a ribizlibort. Jött a német megszállás, a háború, a front. Az Öregasszony, bár hangoztatta, hogy a német katonák udvariasak és jó modornak, a szíve mélyén idegenkedett tőlük, a férje meg egyenesen utálta őket. Két nagy lányaik volt már ebben az időben, az egyiknek egy' német hadnagy udvarolt, de még időben lelőtték. A háboni után internálták valamennyiüket. Az Öregasszony a férjét is a táborban veszítette el. Falura kerültek, mert az Öregasszony nem egy'ezett bele, hogy a család megváltoztassa a nemzetiségét. Az ötvenes évek közepén jöttek vissza a városba, a lányok férjhez mentek, s az Öregasszony' nagy' bánatára az unokák már nem tudtak magvaml. Bizony', sok hányattatáson mentünk keresztül, szokta mondogatni, s halálosan megsértődött, amikor a szerző kegyetlenül s talán egy' kicsit elhamarkodottan azt felelte erre, hiszen nem is történt magukkal semmi. A szerző pökhendisége olykor szabálytalan volt, sajnos. Nem mulasztotta el az Öregasszony orra alá dörgölni, hogy neki köszönheti az életét, s hogy ő dönti el végső soron, fontos-e az, amit az Öregasszony fontosnak hisz, tragikus-e vagy' nevetséges. Mint ahogy egyezer az a pillanat is elérkezik majd, amikor talán térden állva könyörög neki, hogy' változtassa meg a történet végét. A Festővel azonban másképpen állt a dolog. A szerző jól látta, hová vezet ez a rettenetes önhittség és magába zárkózás. Mégsem avatkozhat .őzbe, s nem csak azért, mert a Festő mindenben a maga feje után ment. Nem ismerte a Festőt. Képlékeny figura volt még a Festő; faluról jött fel, azzal az eltökélt szándékkal, hogy festő lesz, ahogy más asztalos vagy sakszervezeti titkár. A Festő
