Irodalmi Szemle, 1993
1993/4 - NÉMETH ISTVÁN: Hát ide jutottunk
NĽMHTH ISTVÁN a barlangok torkában hallgatták saját üvöltésüket, én egy világtalant vezetgettem. Hát te mire vitted? — Nem sokra, épp csak megtértem háromszor is, mint a mesében. Az ősök szétszórt csontjai közt nem matatok, a holnaptól és tőled sem várok már semmit, csak a hantot, s Im majd koppan a rög, pereg, mint a dob, beléd már nem kapaszkodom, menj csak, menj, neked minent szabad, te átlépheted a földet, megfürdetheted gyönyörű halántékodat az ég kék vizében, forgathatod a csillagok közt gyönyörű üstököd. Hát te mire vitted? — Arra, hogy legalább te ezt most tőlem, fiam, megkérdezheted, s hogy én mindezt még elmotyoghatom neked. A föld, ami a lábam alatt inog, háromszor is kicsúszott alólam, de én visszapereltem Átok vagy áldás? Egyre megy.
