Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - TIBOR ŽILKA: A komikum és (irodalmi) formái
TIBOR ŽILKA natkozhat a történelemre mint egészre, bizonyos állandóan ismétlődő események általánosítására, csak értelmezésük változik alapjaiban. A művészetben a történelem iróniája mellett jelen van a történelem paródiája is. A paródiának ezzel a fajtájával találkozunk Grendel Lajos Éleslövészet című művében, amelyben a szerző leírja, hogyan szabadult fel Léva (a város nincs megnevezve) a török uralom alól (mely 1663 őszétől 1664 nyaráig tartott). A dicső osztrák—spanyol— magyar hadseregnek a városba érkezését az író csupa fellengzős, patetikus szavakkal írja le, és a dicsőítés e mondatokkal végződik: “Lipót király ötszáz szekér kenyeret, több ezer vágómarhát, baromfit és egy tonna halat ajándékozott az éhező városnak. »Legyen emlékezetes ez a nap ezer év múlva is, hirdesse a császári és királyi felség végtelen szeretctét kedves magyar népe iránt.«" Néhány bekezdéssel alább pontosan ugyanúgy írja le a török és kuruc hadak érkezését, csakhogy más szemléletből kiindulva, más szemszögből nézve (itt a város második török megszállásáról van szó). A mondatok változatlanul ismétlődnek, de a magasztalás ezúttal "a dicső török és kuruc seregeknek" szól, a szidalom pedig "a császáriak és jezsuiták rémuralmát" illeti. Elegendő még egyszer idézni a befejezést és figyelembe venni a homonímia keretében egy nagyobb területen megnyilvánuló különbségeket, azaz a kifejezések szinte szó szerinti ismétlését: "A szultán ötszáz szekér kenyeret, több ezer vágómarhát, baromfit és egy tonna tengeri halat ajándékozott az éhező városnak. »Legyen emlékezetes ez a nap ezer év múlva is, hirdesse a szultán végtelen szeretetét kedves magyar népe iránt.«" Maga az író szövegének ezt a részét pamfletnek nevezte, de végső soron ezt a szemléletet a magyar történelem olyan paródiájának lehet tekinetni, amely Jancsó Miklós filmjeiből ismeretes. A paródia formailag a szöveg, illetve annak részei ismétléséhez kötődik. A paródiát természetesen hangsúlyozza, kiemeli és stilisztikáikig kiteljesíti a hiperbolikus pátosz, a nyelvi kifejezés látszólag magasztos hangvétele. A beszéd patetikussága a közlésnek ellenkező jelentést ad, értelme a visszájára fordul. A közölt szövegrészietek parodisztikus jellegét az irónia hatványozza, amely minden mondatban jelen van. Befejezésül még hozzátehetjük, hogy egyes teoretikusok szerint az irónia igazi otthona a nyugati világ; az orosz írók közül csak kettőt szokás emlegetni, Gogolt és Csehovot. A mi szempontunkból lényegesebb, hogy az íróknak már a beállítottságukba bele lehet komponálva mint a szöveg állandóan jelenlevő összetevője az ironikus világszemlélet (Euripidész, G. B. Shaw). Ebben az összefüggésben szokás beszélni euripidészi iróniáról, amely nem korlátozódik kizárólag a tragédiára. Még az úgynevezett drámai iróniának sem kell áthatnia az egész szöveget, de mindig a helyzetkomikumon alapuló antonim jellege van. Például az Aranyborjú című regényben (Ilf—Petrov) Osztap Bender nem tud a hivatalban találkozni Makrelovics hivatalfőnökkel (azok közé tartozott, akikről mindig azt mondták: "még nem jött meg" vagy "éppen most ment el"), s ezért elindul utána a tengerbe. Az irónia itt a hivatali tevékenység abszurd környezetbe helyezésével keletkezik (a hivatalban nem folyik hivatali munka). Az ironikus helyzet így teremt drámai iróniát. A: INICIÁLY c. folyóiratból fordította MAYER JUDIT
