Irodalmi Szemle, 1993

1993/3 - DOKUMENTUM - E.FEHÉR PÁL: Három tételben Mandelstamról

Három tételben Mandelstamról

ordítozta: "Engem ki kell engedni innen, én nem börtönre születtem..." Viszont az a kor maga volt a börtön. Akadtak, akik megszokták, mások túl tudták élni, Mandelstam lélegzetet sem tudott venni. Félreértés ne essék: Mandelstam számára a börtön nem a forradalommal kezdődött. Számára Oroszország jelentette a fogságot szörnyű ellentmondásaival. A korban ugyanazt érezte, amit prágai kortársa, Franz Kafka, aki 1915-ben ezt írta: "Tűnnék örökre cl — de itt kell bandukolnom..."

Ugyanebben az évben Mandelstam remek esszét írt Csaadajevről, Puskin filozófus barátjáról, akit üldözött a hatalom és nem fogadott be még az értők szűk közössége seni. Mandelstam mintha önportrét rajzolt volna, amikor Csa- adajev árva egyéniségét megidézte. "Mindazok a tulajdonságok — fejtegette —, amelyektől az orosz élet meg volt fosztva, s amelyek létezéséről tán még sejtelme sem volt, mintegy készakarva egyesültek Csaadajev személyiségében: nagyfokú belső fegyelem, magasrendű intelléktualitás, erkölcsi architektonika — a halotti maszk, az érme hűvöse, mellyel egy olyan ember veszi körül magát, aki ráeszmélt: a századok számára ő csupán forma, ezért jó előre elkészítette halhatatlansága halotti maszkjának gipszmintáját." És fontos a folytatást is megismernünk: "Csaadajev gondolkodása szigorú mérőónja a hagyományos orosz gondolkodásmódnak. Mint pestistől, menekült ettől a formátlan mennyországtól. Egyes történészek a gyarmatosításban, a minél kedvezőbben, minél nagyobb területeken való terjeszkedésben látták az orosz történelem uralkodó tendenciáját. A külső világ eszmékkel, értékekkel, képekkel való benépesítésének egyetemes törekvésében, mely annyi évszázada jelenti a Nyugat gyötrelmét és boldogságát, és amely népeit a történelem labirintusába lökte, ahol mindmáig bolyonganak, szóval ebben a törekvésben találhatjuk meg ennek a külső gyarmatosításnak a belső párhuzamát."(Erdődi Gábor fordítása)

Egyértelmű, hogy a történelmi párhuzam itt két sablonba szorít sokféle törekvést, lényege szerint azonban igaz. Mandelstam pedig szenvedett ettől a különbségtől. Szenvedett a cárok alatt, s ezért bízott egy pillanatig a forradalomban, noha kételyeit sem hallgatta el: "Jöjj el, polgári szép szabadság! / De nem vak égre néz az áldozat: / munkát kíván — rendet akar hát!" (Garai Gábor fordítása) Aztán rádöbbent arra, hogy nem lesz polgári szabadság, sőt rend sem lesz. Azok az értékek, melyektől eladdig Oroszország meg volt fosztva, továbbra sem lesznek feltalálhatok. Marad a terror, noha formája változott. Építeni akart ("Építeni annyit jelent, mint harcolni a pusztasággal, hipnotizálni a teret" — írta), s a rombolás démonával találta magát szemközt.

Felvette a kesztyűt.

Két vers Sztálinról

1933 őszén Mandelstam — kifejezhetném magam úgy is — propagandaverset írt Sztálin ellen. Ez a tett önmagában is figyelmet érdemlő és veszélyes história volt: Sztálin személyi kultusza ugyan még csak kezdődött, s távol volt a csúcstól, de a társadalmi légkör már minden óvatos ellenvéleményt lehetetlenné tett. Mandelstam azonban nyílt kihívást intézett a korlátlan hatalmú diktátor ellen.

A vers tizenhat sora — személyes sértések sorozata, amely ugyanakkor előre