Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - LÁSZLÓFFY CSABA: Szabadon választott gyakorlatok szökéshez
LÁSZLÓFFY CSABA JUANITA Nevetséges vagy. Megint pózolsz. (Habozva) Én már kezdetben sejtettem, hogy nincs semmilyen diplomád. Miért ne lehettél volna festőművész legalább apám előtt? Helmuthék előtt pedig történész... Én viszont ezzel a cinkosod lettem. KAZIMIR (Mint akit találat ért) Szégyenkezned kellett talán miattam?... (Kis szünet, majd pimaszul.) Neked sem abból van képesítésed, amihez a legjobban értesz. JUANITA A szajháskodáshoz!... Ezt akartad mondani, ugye? (Sírással küszködik.) KAZIMIR (léptek föl-alá) Örökös görcsben!... Mellébeszélés, mintha valamit is tisztázni tudnánk. Az egész nyavalyás múltunkat!... JUANITA Mióta ismerjük egymást? Egyáltalán mióta van nekünk közös múltunk?! KAZIMIR Mit bánom én, ki pályázott hősi szerepre, s ki volt a hóhér. (Mohó kortyolás.) JUANITA Az ital persze segít, hogy megfeledkezz mindenről és mindenkiről. Főleg magadról! KAZIMIR Ha sikerül berúgnom, lazának, könnyednek érzem magam. Üresnek. JUANITA Az ocsmányságok akkor is előtolakodnak. Az ember részegen sokkal könnyebben elárulja magát. KAZIMIR (felcsattan) Én nem akarok emlékezni semmire! Senkire! JUANITA (csendesen) Nem könnyű elviselni saját kudarcunkat. (Könnyű léptek; közelről suttogva a fiúnak.) Előre tudom már: neked képes vagyok előbb megbocsátani, mint magamnak. KAZIMIR Te...Te! (Széttépnek egy nedves ruhadarabot, egy blúzt, apró gombok repülnek szerteszét) Hagyod, hogy begorombuljak, de aztán megszáll a szentlélek. S én is meghülyülök tőled. JUANITA Csak addig, amíg munkanélküli vagy és eltartalak, szivecském. KAZIMIR (mint aki nem hiszi) "Átváltozás ez, kedvesem. Érett eper a nyelveden." (Csókok. Rugó nyikorog, majd legurulnak a padlóra.) KAZIMIR (pátosszal szavalva) Mohán feküdni erdőszélen... Tehéntrágyán a bivalyréten! (Hangosan kacagnak.) (Csengetés. Elhaló női léptek; ajtó nyílik.) JUANITA (szünet után visszatérve) Távirat. A te nevedre... KAZIMIR (papírzörgés; morogva) Csak a mutter... Meghalt. (Csend.) JUANITA (gyöngéden) Mondtam én neked... A halálhírt nehezebb elviselni, mint azt, ha nyílt penge vagy eleven rothadás fenyeget. (Szünet.) Ennél már csak a gyilkos közöny rosszabb... Ölelj át! KAZIMIR (bizalmatlanul, nyersen) Nem akarok belekeveredni semmibe. A te ügyeidbe se. Tulajdonképpen mit akarsz tőlem?! JUANITA (riadtan) Én? KAZIMIR A családi ház, a párolgó meleg vacsora álomképével élsz, tudom. S ezt pont velem akarnád végigcsinálni?! JUANITA Én? Veled?!... Az otthoni haverod, aki telefonált, már...megint keresett. KAZIMIR (dobbantás, talpra szökik) Nem érdekel!
