Irodalmi Szemle, 1993

1993/3 - POLGÁR ANIKÓ: Koktél

POLGÁR ANIKÓ Koktél Koktél és a személyiség Koktél nemrég darabokra esett. Most kény­telen ruhában járni, hogy valami összetartsa. Nem sietne, ha néni lenne a nyomában a pereputtya. Ok még nem láttak embert ruha nélkül. Legfeljebb meztelenül, de ruha nélkül, vagyis egy olyan embert, akihez nem tartozik ruha, még sosem. Olyan érzékenyek, hogy Koktél a ked­vükért beköltözne akár a ruhásszekrénybe is, de csak ha nagyon muszáj. Koktél és a szerelem Amúgy is egy ilyen helyre képzelte Odútün­dért. Persze az is lehet, hogy Odútündér tu­lajdonképpen ő maga volt. Akkor viszont "szekrénylakónknak" nem Odútündért, hanem kváziönmagát (Koktélt) kellett kiagyalnia, tehát mindenképpen egyedül volt. Koktél és az emberek Legalább figyelhette a bogarakat. Eleinte még a homokból is kikaparta őket, majd sorra le­csipkedte a "lekívánkozó" testrészeket. Érde­kes, szétszedve mindegyik ugyanolyannak tűnt. Később már csak a bátrabbakat vizsgálta meg, azokat, melyek az orrára másztak. Tán azért, mert közelről nagy­nak és feketének látszottak. Mindig csalódottan söpörte le őket magáról tudva: a homokban kicsik, szürkék és szánalmasak lesznek. Olykor hagyta, hadd is­merkedjenek a testével. Roppant élvezetesnek tartotta az efféle játékokat. Zsebre is tett párát s csak azután nézett körül. Koktél és a tudásvágy Már álltak fölötte néhányan. Alig tudott mi­attuk kiegyenesedni. A többi bogarat sem lát­ta tőlük, így néha valósággal egyfajta kisebb­ségi érzés esetjegyei ütköztek ki rajta. Ez mégis kellemesebbnek tűnt, mintha valaki föntről megsimogatta volna a fejét. Koktél és az erotika Egyébként a simogatások gyakran eszébe ju­tottak. Főleg, ha denevérnek képzelte magát. Ilyenkor puha fürtökbe akadt, melyek nem verték vissza a hangot. Szerepével még nem volt igazán alkalma azonosulni, de tudja, hogy néhányan szívesen belekóstolnának a denevérhúsba, mert naivul azt hiszik, látni fognak tőle a sötétben. Koktél és az érvényesülés (mármint a látás) most nem is ártana, főleg egy lefüggönyözött vonatfülkében. Itt raktak Koktélra életében először bőröndöt. Eleinte jó érzés volt, hiszen eddig csak kabátokat terítettek rá. De a súlyt igazán

Next

/
Oldalképek
Tartalom