Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - SALMAN RUSHDIE: A Próféta hajszála
SALMAN RUSHDIE zárva az egyedülálló leletet, Hasim odaszólt a csónakosnak, hogy megváltoztatta a tervét; szentélyébe sietett, ahol zárt ajtók mögött legeltette a szemét a felfedezésén. Hasim, a pénzkölcsönző mindjárt tudta, hogy ezzel tulajdonába került Mohamed Próféta híres szent hajszála, melynek elrablása a hazratbeli ereklyetartóból az előző reggel példátlan felháborodást keltett a völgyben. A tolvajok kétségtelenül megriadtak a pokoli lármától, az utcákon hömpölygő jajveszékelés végtelen hullámaitól, a zavargásoktól, az esetleges politikai szövődményektől és a várható rendőri vizsgálattól, amelyet olyan emberek rendeltek volna el és vittek volna véghez, akiknek egész pályafutásuk ettől az egyetlen elveszett hajszáltól függött; a tolvajok nyilván pánikba estek és bevetették az üvegcsét a tó kocsonyás vizébe. Miután az ereklyét a jószerencse szeszélye folytán Hasim megtalálta, világos volt számára, hogy polgári kötelessége a hajszálat visszaszármaztatni ereklye tar tójába, az egykedvűség és béke eredeti állapotába. De az uzsorásban egy másik elképzelés is kialakult. Dolgozószobájában minden egy gyűjtő szenvedélyéről tanúskodott: nagy dobozok tele feltűzött gulmargi lepkékkel, három tucat miniatűr löveg a nagy Zam-zama ágyú fölolvasztott fémjéből, számtalan sok kard, egy Naga lándzsa, kilencvennégy terrakotta teve abból a fajtából, amelyeket vasúti állomások peronjain szoktak árulni és végtelen mennyiségű apró szantálfa-baba, melyeket eredetileg olyan céllal faragtak, hogy gyermekeknek fürdésnél játékként szolgáljanak. "Végül is", állapította meg Hasim magában, "a Próféta biztosan erőteljesen tiltakozott voLna ez ellen az erek- lyeimádás ellen: irtózott attól a gondolattól, hogy őt istenítsék, tehát ha elzárom ezt a rnáló hajszálat az értetlen hívők szeme elől, nemde, értékesebb szolgálatot teszek, mintha visszaadnám! Természetesen, nekeni nem a vallási értékéért kell: én világi ember vagyok, e világ embere; ezt a tárgyat tisztán világi, nagyon ritka és vakítóan szép műkincsnek látom — röviden, nekem a fiola kell, nem a hajszál. Vannak amerikai milliomosok, akik lopott festményeket vásárolnak, majd elrejtik őket — ők biztosan tudnák, mit érzek most. Ez a fiola az enyém!" Minden gyűjtőnek meg kell osztania kincse titkát egy másik emberi lénnyel, Hasim magához hívatta egyetlen fiát, Attát és felfedte előtte az igazat; ez Attát mélyen fölzaklatta, de mivel titoktartást fogadott apjának, csak akkor árulta el titkát valakinek, amikor a bonyodalmak már kibírhatatlanná váltak. Most otthagyta apját gyűjteményei zsúfolt magányában. Hasim merev-egyenesen ült egy kemény széken és figyelmesen bámulta a gyönyörű fiolát. Köztudott volt, hogy a pénzkölcsönző sohasem ebédel, tehát csak este lépett be a szobájába egy szolga, hogy vacsorára hívja urát. Hasiniot úgy találta, ahogy Atta otthagyta. Ugyanúgy, de mégsem úgy: most a pénzkölcsönző arca betegesen beesett volt, szeme kidagadt, és vörös karikák keretezték, ujjpercei teljesen ki- fehéredtek. Úgy nézett ki, mintha éppen robbanni készülne, mintha az eltulajdonított ereklye hatása alatt feltöltődött volna valamiféle rejtélyes fluidumnial, s ez a fluidum most este minden nyílásából ömleni készülne. Asztalhoz kellett segíteni és ekkor a robbanás valóban bekövetkezett. Hasim, látszólag nem törődve szavai hatásával, a család életének gondosan megépített és törékeny szerkezetével, zúdítani kezdte magából a szörnyű igazságok habzó folyamait. Megrettent csöndben hallották a gyerekei, hogyan kel ki az apjuk az anyjuk ellen és árulja el neki, hogy számára a házasságuk a legrosszabb szenvedést
