Irodalmi Szemle, 1993
1993/2 - INTERJÚ BEKE GYÖRGGYEL: „Zárkózzon föl a nyugati kultúra hozzánk!”
"Zárkózzon föl a nyugati kultúra hozzánk!" hogy egy idegen román tanár vizsgáztatott le, ő szabta meg, hogy ki kerülhet be a Mikó Kollégiumba. A tanárok tudatosították a helyzetüket. A Himnuszt csak csukott ablak mögött lehetett énekelni, amiál inkább énekeltük. Aki nálunk a Himnuszt nem tudta, azt véresre fenekeitek a nagydiákok, s ezt soha senki nem jelentette. Mert a Mikó Kollégiumból soha senki a másikat föl nem jelentette. Pedig a román rendőröknek elég lett volna, hogy március 15-én a konviktusban, az étkezőben a magyar szabadságharcról beszélnek a tanárok, hogy elénekeljük a Himnuszt meg a Szózatot. Ez a román rendőrség számára elég lett volna ahhoz, hogy az iskolát bezáija. Mondták a tanáraink: vigyázzunk, nehogy bezárják az iskolánkat. Lényegében felelősséget kellett vállalnunk az iskolánkért. Ezért nem volt lázadás vagy diákzendülés a Mikóban a tanárok és a tanrend ellen. Vérünkbe ivódott, hogy egy ilyen lázadás az iskolát semmisítené meg. A boldog gyerekkor így nézett ki, kisebbségi nyomorúság nyomta rá a bélyegét. 1940 után jött a háború s annak minden félelme. A székelyföldi magyarságban ott élt végig a félelem, hogy visszakerülhetünk a románok uralma alá. Nagy rettenet volt ez, megmondom őszmtén. Soha nem volt teljes megnyugvásunk. Aki egy kicsit belegondolt, hogy hová változhat a világ, nem volt nyugalma. Aztán 44 után jön a kommunizmus, amely mélységesen becsapott. Melléálltunk, mert nemzeti egyenjogúságot ígért, és egy ideig úgy is nézett ki, hogy próbálja biztosítani, aztán tudjuk, hogy hová jutottunk a Ceausescu-korszakban. Ilyen volt az én boldog gyermekkorom! Azért volt ott más is. A szép táj, amelyben elevenen benne voltál. A gyermekkor játékai, önfeledtsége. • Ez természetes. A táj szép volt. Vannak nagyon kellemes, szép emlékeim. Érdekes, és sohasem voltam militarista. Sohasem szerettem a leventét. Mégis két évig voltam román katona, behívtak rendes szolgálatra. De a leventeség óriási jelentőségű volt. A Székelyföldnek azon a részén, ahol már kiveszett a folklór, visszahozta azt. Azok váltak a legkedvesebb énekekké Észak-Erdélyben, a mai napig is élnek az erdélyi magyarság körében, például A csitári hegyek alatt. Lehet, hogy az a négy "magyar" esztendő világpolitikailag retrográdnak tekinthető. Lehet, hogy a Horthy-korszak sötét ideje a magyar történelemnek, de hogy Észak-Erdély magyarsága a bécsi döntés és a Hortliy-rendszer nélkül ma feleannyi se lenne, és az is félcsángó sorban, az biztos. Jellemző, hogy 1944- ben, amikor Észak-Erdélyt Romániához visszacsatolták, az itt megjelenő délerdélyi magyarok az önfeladás gyalázatos szellemét hozzák magukkal. A mai napig érződik, hogy valaki észak- vagy dél-erdélyi-e. Emiatt a Magyar Népi Szövetségben is határozottan két irány él vény esült. Tovább megyek: az RMDSZ- ben most is határozottan két irány van: a székelyeké és észak-erdélyieké, a másik a dél-erdélyieké, közéjük tartozik, mondjuk, Domokos Géza is, aki ugyan északerdélyi születésű, de életét Bukarestben élte le, és teljesen bukaresti szemléletű lett. Az erdélyi magyar szemlélet kettévált. Mitől székely a székely?
