Irodalmi Szemle, 1993
1993/2 - POÓR JÓZSEF: Apátia 1 kilométer
Apátia 1 kilométer meg a Brigantit is. És mást is. Például, hogy miért vet olykor a szemem zöld szikrákat, amikor mások tekintete meg se rebben. Meg hogy mi történik apámmal, akinek olyan marka van, hogy ha barátságból abba fogná két oldalról a Briganti fejét, ő azt hinné, egy lépegető exkavátor kanala viszi a hűvösre. — Kriszti! — keres engem Öcsi, s mint hónapok óta, most is érezhető a hangján, hogy segítséget várna. Mégis így szól: — Te, Kriszti, ha te megígérsz valamit, akkor az úgy is lesz? Megerősítem Öcsit hitében, mire bátorságot gyűjt magában. — Az apu, szóval, ha mégis... Ezt a gombócot nagyon nehéz lenyelni, és kiköpni sem lehet. — Apa életben marad — keresem ekkor már Öcsi riadt tekintetét. — A temetést úgy intézzétek, hogy az ne essen június húszadikára. Azt hittem, hogy az istennyila csapott belém. Öcsi már idáig eljutott?! — Június húszadikán vasgyűjtés lesz. Ez van. Ócskavasdömping. De ki nem volt első osztályos? Öcsi most érte el ezt az útkereszteződést. Ödön bácsit ismét elnyelte a kalapja. Már megtanultam, hogy ilyenkor nem tanácsos előszólítani, mert értekezése van. Mintha hallanám, hogy a kalapból megszólal az egyik Ödön bácsi. — Mi a jóistent keresel itt, Ödön, minek ütöd az orrodat mások ügyeibe? Azt mondja erre a másik Ödön bácsi: — Itt van ez a fiatalasszony. És hol a férje, Ödön? Itt, itt a kórházban. Most ebben, a múlt hónapban egy másikban volt, egy fél éve is egy másikban, egy éve is egy másikban. Egy harmadik Ödön bácsi rárivall a hangokra: — Félre, nyavalyások! Majd én megmutatom nektek! Ne félj, rokon, nem hagylak magadra! És a sok Ödön bácsi megtapsolja a haragos Ödön bácsit, s egy újabb Ödön bácsi lép a porondra. — Csak okosan! Csak ne hagyjátok kiprovokálni magatokat! S a kalap végre megmozdul. Nőni kezd, és megint kihajtja Ödön bácsi sarlógörbe orrát, kövér bajuszát. — Matild! — szólítja anyámat. — Hazavisszük a féijedet! — Hazavisszük — visszhangozza anyám bádogkanna hangján. Hát így dőlt el végleg, hogy apám Apátia helyett hazajön. — Most már csak orvost kell keríteni, aki vállalja, hogy beadja neki azt a készítményt — hallom még Ödön bácsit, majd mintha véres köd ülne az agyamra, megrettenek. Mi erőnek erejével visszük haza apát, úgy, hogy szembeszállimk Brigantival? Titokban Ödön bácsi kaiját mustrálgatom, hogy vajon milyen iz-
