Irodalmi Szemle, 1993
1993/2 - PERÚJÍTÁS - FÜLÖP ANTAL: Najdélandó cséli
Najdélandó cséli a civil ruháshoz ment, tanakodni kezdtek. Aztán a fiatal csendőr odaállt az istállóajtó elé, és bekiáltott: — Hé, Rafay, ha odabent van, nyissa ki, és jöjjön elő, hall engem, Rafav? Bentről semmi válasz sem jött, és én örültem, hogy a papa nem jön elő, mert akkor ezek bemenni úgysem mernek, pedig négyen varinak pisztollyal, a papa meg egyedül odabent, de baltástul. Féltem, hogy elviszik. — Rafay, jöjjön elő, csak magának árt, jobban teszi, ha előjön szépszelével — mondta halkan a civil a fiatal csendőrnek, az meg bekiáltotta az istállóba. Odabent semmi sem mozdult, csak a szürke ropogtatta a zabot, amit tegnap a szabad telepről loptunk a papával. — Ide figyeljenek! — kiáltotta a csődület felé a civil. — Ha valaki látta elmenni, és nem szólt, a hatóság félrevezetéséért lecsukatom. Senki se látta?! Azok a fejüket rázták. De ekkor látom ám, hogy a balta nyele, aminek odabent volna a helye az istállóban a papával, a disznóól alól kandikál elő. A következő pillanatban egy láb berúgja az ól alá, aztán előjön az ember is, a csendőrök szeme láttára követ dob az istállóajtóra, és odakiált: — Hozzák ki azt a piszkot! — Be kell törni az ajtót!. mondja a civil, és tovább ácsorog. Erre megszólal az egyik öregasszony, a palánkba kapaszkodva, az udvarból csak az aszott arcát látni, amint a szivarcsutkát rágcsálja: — Szíp kis csendőrök ezek, hihi, meg kő várnyi, még megéhezik, majd kigyün. A civil feldühödött, elkezdte lefelé zavartatni a fiatal csendőrrel az embereket a fáról meg a palánkról: — Mi ez, cirkusz, vagy mi? De ekkor kivágódott az utcakapu, és megjelent a papa. A haja kócos volt, a szája remegett, mindenkinél magasabb volt egy fejjel, és jött befelé az udvarba. — Álljon meg! — kiáltott rá a fiatal csendőr, és rákapta a pisztolyt. De a papa csak ment feléje, elszántan, két kezét zsebre dugva, egyenletes léptekkel, mereven a csendőr szemébe nézve. A csendőr meg állandóan: — Ha nem áll meg, lövök! — Közben a pisztollyal a kezében hátrált az istálló felé. — Ne bomolj, Lolo, kinyírnak! — kiáltott oda a papának az, aki az előbb a baltát berúgta az ól alá, de most a diófán ült. A csendőr háta nekiütközött az istálló falának, reszkettem, de a papa csak ment feléje, aztán mikor csak egy lépésnyire lehetett tőle, mint a villám, kirántotta kezét a zsebéből, és a csendőr elé tartotta: — Tegye rá! A csendőr rávágta a vaskarikát, és mikor már a csuklóján volt a bilincs, mind a négyen ráugrottak, lefogták, és a fiatal csendőr ráhúzott egyet a gumibottal. — No, Rafay, tudja-e, mit csilláit? — kérdezte a civil. — Tudom — mondta a papa —, azé' gyüttem. — És azt tudja-e, mi jár ezért? — kérdi az öreg csendőr. — Gondullom én azt, ippen azé' gyüttem. — Akkor hát rendben van, gyerünk be a házba — mondta a civil. — Muszáj, biztos úr? — kérdezte a papa. — Csak nem gyengék az idegei, Rafay? — mondta a civil, és az öreg csendőrre nézett.
