Irodalmi Szemle, 1993
1993/12 - 35 ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - LACZA TIHAMÉR: Irodalom és közönség
35 éves az Irodalmi Szemle A szlovákiai magyar irodalom meg egyenesen kényszerűségből beiktatott fejezete a tantervnek és mumusa tanárnak, diáknak egyaránt. Hogy ez ördögi kör, nem vitás. A tanárok zöme ugyanis nem nagyon ismeri sem a műveket, sem a szerzőket, ezért csak a lexikális szintű tudnivalókra szorítkozik, ezzel a módszerrel viszont aligha lehet felkelteni irodalmunk iránt az érdeklődést, annak léte nem is épülhet be a diákok tudatába. Később, a hétköznapok forgatagában már egyre kevesebb alkalom nyílik arra, hogy az iskolában elmulasztottakat valahogyan pótolni lehessen. Sovány vigasz, hogy a szlovákiai magyar irodalom mellett a mai magyar és általában a külföldi irodalom olvasottsága sem sokkal jobb; ezt inkább lehangolónak és elszomorítónak tartom. Amikor íróink és irodalmunk visszhangtalansága miatt kesergünk, akkor ezt a helyzetképet is látnunk kell. De térjünk vissza műveltségünk egyoldalúságaihoz! A fentebb ismertetett trendből következően értelmiségünk jelentős hányada műszaki és természettudományi képzettségű. Számarányuk eléri talán a 70 százalékot is. Jól tudjuk — s ez nem csupán szlovákiai magyar specialitás —, hogy ez az értelmiségi réteg nem rendszeres olvasója a szépirodalomnak. De ha már olvas, akkor sem elsősorban szlovákiai magyar szerzőket, hanem magyarországi vagy külföldi írókat, s többnyire lektűröket, krimiket vagy scifiket. Az utóbbi időkben megnőtt az érdeklődés a tényirodalom iránt is, sőt azt tapasztalom, hogy a különböző történelmi munkák (mindenekelőtt az ismeretterjesztő művek) nagyon népszerűek lettek. Ezt az igényt és érdeklődést a szlovákiai magyar írásbeliség csak elenyésző mértékben képes kielégíteni. Turczel Lajos, Duba Gyula, Zalabai Zsigmond, Koncsol László, Gyönyör József vagy Popély Gyula történelmi-szociológiai ihletésű művei a maguk módján sikerkönyveknek bizonyultak, a szó legnemesebb értelmében. Ugyanezt a szépirodalmi művekről nem merném állítani. Felgyorsult ritmusú, rohanó viágunkban, amikor a napi politika hullámzásai otthonaink legintimebb zugait is megremegtetik, nincs sem idő, sem alkalom, sem elegendő kedv a folyamatos olvasáshoz; az emberek többnyire rövidebb írásokat keresnek, s ilyen szövegeket általában az újságok kínálnak, a könyvek nemigen. Épp ezért elgondolkoztató a szlovákiai magyar novellaírás jelenlegi sanyarú állapota. íróink, akik egykor ígéretes elbeszéléskötetekkel léptek be a szlovákiai magyar irodalomba, ma már inkább kerülik ezt a műfajt. De az igazsághoz tartozik az is, hogy mostanában megjelenő novelláskötetek sem vonzzák az olvasók tömegeit, inkább egy szűk csoport kíséri őket figyelemmel. Grendel Lajos könyvei elsősorban a humán értelmiségiek meglehetősen gyér csapatában nem ismertek, Bereck József novelláit pedig főleg szűkebb pátriájában, a Csallóközben olvassák. Vajkai Miklós vagy Talamon Alfonz — vitathatatlan tehetsége ellenére — megmaradt az írók írójának. Valamiféle közönségsikerre csupán Ardamica Ferenc és Győry Attila tett
