Irodalmi Szemle, 1993
1993/2 - PERÚJÍTÁS - FÜLÖP ANTAL: Najdélandó cséli
Najdélandó cséli Fülöp Antal kötetét újraolvasva az is megfordult a fejemben, ugyan nem mind- egy-e, hogy realista, posztmodem vagy neoavantgárd a szöveg, amelyet olvasunk. Ez is lehet jó, és amaz is lehet rossz. Az irodalmi érték titkát nem ezekben a fogalmakban kell keresnünk. Arról viszont meg vagyok győződve, Fülöp Antal tudja, hogy mi ez a titok, és miképpen mutatható meg. FÜLÖP ANTAL Najdélandó cséli Bementem ugyanazon az ajtón. Az öreg csendőr még mindig ott ült az üveg mögött. Egészen a falig mentem, felágaskodtam, és megzörgettem az ablakot. Odabentről nem hallottam zörgést. Most az ajtóhoz mentem, háttal fordultam neki, és megrugdostam. Odabent hátratolták a széket, s még mindig háttal álltam az ajtónak, mikor a csendőr kmyitotta. — Vérzik? — kérdezte. — Nem — mondtam. — Akkor minek jöttél? Megmondtam világosan, csak akkor gyere, ha vérzik. — Meghalt — mondtam. — Agyonverte... — Azt a szentségit! Mikor halt meg? — Már vagy egy órája, de még az előbb is ütötte. Nem vérzett, és nem is sírt, csak a karja alá dugta a fejét. — Mivel ütötte? — kérdezte a csendőr. Megmondtam neki, hogy behozta a baltát is, de azt a széknek támasztotta, és csak az öklével ütötte. A szomszédok körös-körül a kerítésen állva kiabálták, hogy "Haggya már szegmyt", de az csak ütötte meg rúgta, és azt kiabálta, hogy "Elülő aztán senkinek semmi köze!", és hogy engem is, a rohadt "csavargót" kinyír, csak előbb ezzel végez. Akkor jöttem át először, de a csendőr azt mondta, hogy csak akkor jöjjek, ha vérzik. Már alig vártam, hogy a mama vérezzen valahol, de csak nem akart vérezni. Aztán kifutott az udvarra, közben nekem is odakiáltott, hogy meneküljek, de a papa leteperte, és fejbe rúgta. Biztosan akkor halt meg, mert utána már nem kiabált. — Na jó — mondta a csendőr a homlokát dörzsölve —, menj haza, mindjárt megyünk mi is. — Csakhogy jó lesz ám vigyázni! A papa a baltával bezárkózott az istállóba — mondtam, mert én is szerettem volna autóval menni. — Várj csak — mondta a csendőr, és bement a szobába, aztán papírral és ceruzával a kezében jött vissza. — Hol is laktok? — kérdezte a papírt az ajtóra simítva. — A bástyákban. — Jó, jó, de hol?
