Irodalmi Szemle, 1993

1993/11 - LIBRESSZÓ

ja a cím, de alcímként (s egyben magyarázatképpen is) ott áll a megállapítás: Kényszerpályák ívén. Aki ismeri a múlt század második felének és a XX. század máig ívelő időszakának magyar történelmét, az alighanem már itt gyanítja, miféle kényszerpályákról fogunk olvasni a könyvben. De a problémát nem ez jelenti, hanem az, hogy sikerült-e az írónak az egyéni sorsok és tragédiák bemutatásával egyszersmind az egész nemzetet sújtó katasztrófák méreteit is hitelesen érzékeltetnie, s pontosan kijelölnie azt a kényszerpályát, amelyet a magyarság ténylegesen bejárt. Ha a szerző valóban ezt a célt tűzte ki maga elé, akkor rögtön le kell szögeznem, hogy ez irányú igyekezete nem igazán sikerült. Az általa kiválasztott típusok — a vidéki városok középosztályának jellegzetes figurái — csak egy kis rétegét alkotják a társadalomnak, bár sajátos helyzetüknél fogva talán a legkiszolgáltatottabbak és a leginkább sebezhetők... Ám semmi sem támasztja alá, hogy Csáky tényleg egy ilyen igényes panorámát kívánt volna megrajzolni, ezért ne is kérjük rajta számon az elmaradt eredményt. De sajnálatos módon az általa életre hívott hősök sem mindig képesek hús-vér testet ölteni, s ez kiváltképp a Ferencek egymást követő nemzedékére vonatkozik.

Csáky íróként a helyszínek és a helyzetek leírásában erős, bár a hajdani császárváros, a boldog békeidők bágyadt napsütésében für- dőző Bécs hangulatában sok az utánérzés; mintha a korabeli filmfelvételek és olvasmányélményei vagy éppen Szabó István Redl ezredes című filmjének idevágó kockái ihlették volna a kelleténél erősebben. Ugyanakkor csak sajnálhatjuk, hogy Mitzi kisasszony és (II.) Ferenc szerelmének külső története sajátos „időtechnika” alkalmazása miatt moza- ikszerűen jelenítődik meg. A szerelmesek belső kapcsolatának ábrázolása viszont már több holmi leírásnál, bízvást nevezhető lélektanilag hitelesnek.

A regény igazi főszereplője természetesen a „jelen időben” élő B.D.G., akit különböző szituációkban láthatunk, s az ő tudatában elevenednek meg a múlt eseményei is. B.D.G. egy jellegzetes közép-keleteurópai értelmiségi, aki egy idő után felismeri, hogy az egypárti diktatúrában nem lehet társadalmi karriert csinálni úgy, hogy közben tiszta maradjon az ember. Szakít befolyásos apósával, de nincs maradása a felesége és a gyermekei mellett sem, mert úgy érzi, béklyóba kötik őt. Csak sejtjük, hogy az egyik konfliktusforrás a férfi és a nő eltérő nemzetisége. Ezt a motívumot ugyan az író végül is nem domborítja ki, de van a regénynek egy jelenete, amikor a főhős meglátogatja egykori egyetemista évfolyamtársát, akin, miután a rendszerrel való azonosulás és önfeladás jellegzetes tüneteit tanulmányozza, megdöbbenve tapasztalja, hogy az a szolgalelkűség olyan fokára jutott, hogy már azt is természetesnek tartja, ha a gyermekei egymás közt szlovákul beszélnek, jóllehet sem őneki, sem a feleségének nem ez az anyanyelve.

B.D.G. egyébként nem a világban céltalanul lődörgő passzív ellenállók fajtajáből való, hiszen megtalálja önmegvalósításának eszközét és terepét, ami nem más, mint a néptánc. A regény utolsó részében egyre zaklatottabb belső monológok és képmontázsok érzékeltetik az olvasóval, hogy B.D.G. számra a magyarországi tévéfellépés szinte életbe vágó fontosságú. Afféle danse macabre motívum ez, amely lezáratlanságával egyszerre jelzi a közép-kelet-eurőpai változások bizonytalan végkifejletét és B.D.G. sorsának további alakulását.

Csáky Pál főhősének szembesülése a történelemmel végeredméynben szükségszerűen közhelyszerű evidenciák felismeréséhez vezet. A regény vitathatatlan értéke, hogy ezt a múltvizsgálatot nagyfokú objektivitással és kellő önfegyelemmel végzi, s így bátran rokonítható Grendel Lajos Éleslövészet és Galeri című regényevei, ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy a kötet formai szempontból nem hibátlan. Az idősíkok váltogatása sokszor zavaróan hat, az egyes részletek nem illeszkednek szervesen egymáshoz, s egy-egy „belépő” olykor funkciótlannak is tűnik.

Mindent egybevetve azonban Csáky Pál első könyve több puszta ígéretnél, s bár nem kenyerem a jósolgatás, meggyőződésem, hogy íróként még sok mondanivalója van.