Irodalmi Szemle, 1993
1993/11 - KÁLNÁSSY TIBOR: Külső és belső határok ellen
Kálnássy Tibor A hátrányokból néha — bizonyos körülmények közt — előnyöket lehet kovácsolni. Irena Brežná ezt a tételt igazolja alkotómunkájával, megjelent műveivel. Nincs belőlük sok, de megjelenése idején valamennyi eseményszámba ment. Csak a szülőhazája, Szlovákia nem akarja valahogy tudomásul venni, hogy a pozsonyi születésű írónő babért babérra arat a nagyvilágban. Menjünk azonban sorjában! Brežná irodalmi művei 1989-ben, vagyis a hazai fordulat évében kezdenek egyre nagyobb feltűnést kelteni. Ebben az esztendőben adta ki az írónő a Biro und Barbara (Biro és Barbara) című könyvét is (Zytglogge Verlag, Bern 1989. 96 old., a könyv társszerzője Alpha Oumar Barry). E könyvön kívül megjelent az írónőnek egy kisregénye, címe: Die Schuppenhaut (Zürich 1990), amely Psoriáza, moja láska (Szerelmem, pszoriázis) címmel szlovák fordításban is napvilágot látott (Archa, Bratislava 1992, fordította Magda Tkáčová). Külön figyelmet érdemel elbeszélés- és riport gyűjteménye, amely Karibischer Ball (Karib bál) címmel jelent meg Zürichben 1991-ben. Ebből a kiadványból a szlovákiai olvasó igen keveset ismerhet, holott a szlovák származású írónő életének és életművének a megértéséhez ez szolgálhat a leginkább kiindulópontul. Guinea mint a témák forrása itt kerül leginkább előtérbe. De hová nyúlnak az említett afrikai ország felfedezésének a gyökerei? Irena Brežnának két fia van: az elsőnek az apja egy svájci férfi, de a második fiú apja éppen az az afrikai Alpha Oumar Barry, akivel Brežná a Bíróról és Barbaráról szóló, kalandokban bővelkedő, szép könyvet írta. A nevezett Mamouban, az északafrikai Guineában született, s onnan politikai okokból emigrált Franciaországba. Párizsban a Solidarité Guineé elnevezésű folyóirat egyik alapítója lett. Homo cosmopoliticus. így nevezet magát az említett könyvek írója a Szlovákiai töredékekben. Szlovákiához köti származása, gyermekkorát Pozsonyban és Tren- csénben töltötte, de Svájcban él, ahol irodalmi sikereket arat, és harmadik hazája a „fekete” Guinea. Ám a „fekete” Brežná értelmezésében sohasem becsmérlő kifejezés, épp ellenkezőleg. Inkább valamféle felhívás azoknak a szokványos konvencióknak, megrögzött dogmáknak az ellenében, amelyek Afrikát a vademberek földjévé fokozzák le, és csak holmi másod, sőt harmadrangú helyet jelölnek ki számára a nagyvilágban. Az írónő az efféle „lekezelés” miatt a svájciaknak és a szlovákoknak egyaránt megmondja a magáét. A szlovákoknak nem egészen egy évvel a bársonyos forradalom után így: „A hermetikusan elzárt szlovák társadalom csak néhány jól ismert és megengedett életstílust fogad el. Eszerint a szlovák nő és a fekete-afrikai férfi kapcsolata csak a nő pénzsóvárságának és szexuális mohóságának a következménye lehet. A kollektív gondolkodás kelléktárában nincs hely egy harmadik világból származó idegenhez fűződő személyes kapcsolat számára... ” (In: Postrehy emigrantky — Egy emigráns nő megfigyelései). A szlovák „hazafi” elrettenthet e sorok olvastán. Csakhogy Brežnának nem jobb a véleménye a svájciakról sem, amikor a feketéhez való viszonyukat értékeli. Elég elolvasni azt a szöveget, amely Brief an meinen schwarzen Sohn (Levél fekete fiamhoz) címmel jelent meg a Karibischer Ball című könyvben. Az írónő töretlen elszántsággal küzd a szerinte mindenkire egyformán vonatkozó egyenlőségjogért, s a
