Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT: Tóték — regényben, színpadon és bennünk

LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT

Négy harmincötkor azonban kijelentette, hogy valami megint motoszkálni kezd a fejében.

Hét perccel később fölállt. Véleménye szerint, mondotta, nyomon van, de okulva az előzményeken, nem akarja elhamarkodni a dolgot.

Háromnegyed ötkor kijelentette: Megvan! Arca kipirult. Szeme izzott.

— Mélyen tisztelt őrnagy úr! — hirdette ki öt perccel öt óra után. — Nekem egy merész gondolatom támadt. Ha a régi margóvágó kicsi, akkor egy nagyobb margóvágót kell csinálni!

Kimerültén a székre rogyott. "

Varró őrnagy dicsérő szavakkal fejezte ki bámulatát. Már nem is Tót úrnak, Tótomnak, hanem Tótocskámnak szólította őt.

A többi szereplőben is munkál a groteszk. Ágikában az őrnagy képe a falu hangulatának hatására megváltozik: „akitől kezdetben valósággal borzadt, óráról órára vonzóbbá változott, s egyre jobban hasonlított az apjára.” Mariska szerint: „Arra a két hétre, ameddig a vendégünk lesz, életkérdés, hogy fenyőillatot tudjunk csinálni". S behódoló magatartásával, „édes jó Lajosom”-\&\vA, „mélyen tisztelt őrnagy wr’-jaival szelíden egyengeti férje és a maga útját „lefelé a lejtőn."

Örkény később — mondhatnánk — nem a kisregény dramatizálására vállalkozott, hanem megírta a Tóték című drámát. Ezt azért fogalmazzuk így, mert mindkét változatban a megfelelő műnem és műfaj evidens eszközeivel szerkesztett, alkotott. A drámaváltozatban a fent említett két világ egységes egészként él, s ez az egységbe szerkesztés a dráma konstituálódásának törvényeihez igazodott. Határozottabb lett a szereplők karakterképe, s a köztük levő viszonyrendszer is világosabb. A tömör, pergő dialógusok feledtetik a novella leíró részeit.

A dráma értelmezhető „freudi én”-ünk drámájaként. Mindnyájunk tudatos és tudattalan énjét őrnagyok, Tótok, félkegyelmű postások, Ciprianik alkotják. A mi énünkben is ott dolgozik az őrült postás szimmetriaharmónia vágya, mi is Cipriani szkeptikus, hideg agyával mérjük a huszadik század világát; és melyikünk nem őrnagy valahol, valamely élethelyzetben, és mégis „Tótot vállaljuk”.

A drámai szituációt egyetlen eseménymozzanat vezeti be: megérkezik az őrnagy. Beindul a lineáris szerkezet, melynek „fogódzói” a drámai akciók, Tót megaláztatásának stációi, amikor is az őrnagy egyre nagyobb mértékben terrorizálja őt.

Ezeket a stációkat profánabb megvilágításban a műben funkcionáltatott tárgyakhoz is köthetjük.:

— A sisak — Tót tűzoltói és emberi tekintélyének jelképe, s hogy ne a férfi nézhessen az őrnagy mögé, rákényszerítik (a családja), hogy a szemébe húzza, ennélfogva megaláztatásának jelképe lesz.

— A dobozok miatt kényszerül hajnalig fönn lenni, azaz voltaképpen megváltoztatni egész életvitelét, és eltűrni a ráragasztott címkét: „bokán harapta az őrnagyot”.