Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - PIRY CIRJÉK JÁNOS: Érsekújvári napló 1948-49-ben

Érsekújvári napló 1948-49-ben osztogatott díjt, hogy annak idejében felkeljenek. Kérdőre vonatván a parasztok, vonakodva kétes feleletet adtak; a papok a szállásukra menekül­tek, de csakhamar őrizet rendeltetett szobájok mellé, ezek is kikérdeztetvén bűnösöknek találtattak, mert keblökben kétféle nyomatodt] szláv prokla- mációt találtak, melyek a földesurak javai ellen izgattak és a magyarok ellen mondván, hogy az ő országukat a magyarok erőszakkal vették el; most az ideje visszafoglalni. Szláv zászlókat is osztogattak, a magyart megtiltották. Két szláv pap tehát elfogatott, az egyik a Hurbannak segéde. Húrban József után, ki főizgató, katonaság küldetett elfogatására Hlbokára (Hlboké, Nyitra megye Szenici — Senicai — járásában, K. L. megj.), hol 20 000-nél több ember jelent meg, s a szabad ég alatt megesküdtettek, — a többek közt arra is, hogy ha valaki a vezérpapok közül elfogatik, mindaddig meg ne nyugodjanak, míg ki nem szabadítják. A rendveiek (Bars m.) — szlávok — hálaadásul a nyert szabadságért sz(ent) processziót tartottak Sz. Kúthoz. íme (?) csak fel ne izgattassék gonoszok által a nép. — A magyarok dicsértetnek a miniszteri rendeletben. Társ(alkodó) 19. szám 1848. A sáskák. [1847 Tolna megyében s 11 határban aug. ljr— Bonyhádon iszonyú számmal jelentek meg, s mindet, mi zöld vala (a kukoricát száraikról) felemészték. Két év előtt szinte sáskák pusztiták e helyeket. — Erdélyben szinte Hodostón (Szolnok-Doboka vm., K. L. megj.) aug. 10. (?) annyira, hogy a vidék setétté lön. Noszlop (Veszprém m.), Sz(ent) Gotthárd, Göcs (Maros-Torda m.), Czege (Szolnok-Doboka vm.), Császári, Szentiván, Szent Egyed (?). Czegén 15—20 000 hold földet leettek.] Szlavóniába Szerbián át vándoroltak a sáskák, aug. 13^ körül Vukovár (Szerém megyébe), e megyében 300 pozsonyi mérő eleven sáska szedetett össze. 9 helység pusztíttatott el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom