Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - MONOSZLÓY DEZSŐ: A szétgurult golyók története
MONOSZLÓY DEZSŐ csináltatok mint altűzoltók? A vízadagoló csöveket kellett minél gyorsabban összeszerelni és működtetni. Persze valakinek közülünk a tűzöltólétra tetejére is fel kellett másznia. Én már akkor szédültem. Annyira, mint a montenegrói havasokban azon az úgynevezett autóúton. Hát az szép kis autóút volt! Bal oldalon szakadék, egymásra zuhant autóroncsokkal kicsipkézve, jobb oldalon göcsörtös sziklafal, a szembejövő autók elől rückwártsben kellett száz métereket visszahajtani, mert nem volt kitérő. Még most is álmodom róla. Legtöbbször zuhanok. Gyakran veled együtt, de van úgy is, hogy mások ülnek az autóban... Kicsodák? Például a halott anyám. Vagy az új szeretőd... Igen, valószínűleg vele is lehet zuhanni. Akkoriban egyébként mindent együtt csináltunk. Kivel? Veled. Az a zuhanás megoldás lett volna. Egy csalódás nélküli találkozás harmonikus befejezése. Valamennyire előbb-uótbb mindenki csalódik a másikban. Ha most lezuhannánk, az senkinek se lenne kellemes meglepetés. Az örökösöknek sem. Semmit se találnának. Sejtelmük se lenne, hol keressék a jeligés betétkönyveket. Egyáltalán, ki tudna bejutni a lakásba? Talán a házmester. Mit gondolsz, hatósági tanúk nélkül be merné tenni a lábát a lakásba? S egyáltalán, kit értesítenének ki? Nem mindegy? De teljesen mindegy. Ha az ember kilép az életből, a nincsbe lép. Alighanem az együttléttel is így van ez. Pontosan úgy, ahogy Juli mondta: ha nem vagyok a társammal, akkor számomra mindegy, hogy ő mit csinál, bridzsezik, szeretkezik, vagy hegyet mászik... Neked mindegy? Nem, nem egészen. De egyre inkább igazat adok Júliának. S ha együtt vagy valakivel, s az másra gondol, az nem ugyanaz? Nem, mert arról nem kell okvetlenül tudomást vennem, és a jelenlétnek is van egyfajta kisugárzása. A cselekedetekről sem kell tudomást venni. Azokról sem. Féltékeny koromban elképzelt kínpadokról álmodoztam, amelyeken ki lehet kényszeríteni az igazságot. Szóval szadista voltál? Gondolatban mindenki szadista. Annyi szemét ember van, aki szemét asszociációkat csikar ki a másikból. A különbség mindössze annyi, hogy a normális ember legalább a cselekedeteiben fegyelmezi magát, helyesebben már a gondolatain keresztül szublimálja a cseledetet. A kínpad úgyis oktalan dolog, nem jelent megoldást. Hamis vallomásokat is kikényszerít, és a múlt ellen úgy sincs orvosság. A felismerés. Egy másik gondolkozó lénnyel szemben nincs teljes felismerés, mindenkinél mások a cselekedetek ösztönzői, ilyenformán a cselekedetek minősége is más. Y nyomatékosan a villogó jelzőtábla felé mutatott. Kösd be magad! Mi az már megint? Úgy látszik, újabb felhőhegyeken kell átvergődnünk. Talán jobb is, legalább nem tűnődünk a cserebogarak halhatatlanságán. Min tűnődjünk? Azon, hogy el kellene válnunk? Ezen nem érdemes tűnődni. Ha tudnám, hogy úgy jobb lenne neked, akkor azonnal elválnék tőled. De azt hiszem, nem lenne jobb. Meg különben is. Házasodni, elválni, egyforma marhaság. Valahogy ki kellene most már együtt bírnunk. Alighanem kibírjuk. Ha nem zuhanunk le. Akkor pláne.
